Hogy mondjam el a barátomnak, hogy nem olyan lány vagyok akire vágyik?

Ma fogunk leülni, hogy hogyan tovább, mert most az ünnepeket átveszekedtük.

2 éve vagyunk együtt, az első 1 évben nagyon szerelmes voltam, és féltem hogy elveszítem, de mostanra sokat csökkentek az érzelmeim.

Szerinte én egyáltalán nem vagyok kompromisszum képes, pedig szerintem nagyon sokat teszek a kedvére és sokszor alakulnak végül úgy a dolgok, hogy “csak neki jó”, hogy így mondjam.

Nekem ő az első barátom, mindenben ő volt az első, így nem tudhattam előre, hogy szexuális téren, illetve úgy összességében mit szeretek, mit nem. Ezt neki tudnia kellett volna.

Már az elején éreztem, hogy próbál “formálni”, hogy a szexualitásom ne magától alakuljon ki, hanem valamilyen szinten tudjon rá hatni. (Csúnya dolog így leírni, de tényleg így volt).

Kezdjük ott, hogy ő nagyon perverz. Nagyon sok mindenért odavan, olyan dolgokat is kipróbált velem, ami nekem sok volt. Ezt amikor elmondtam neki, betudta annak hogy “még nincs elég bátorságom és ez természetes”. Hát nem tudom, vannak dolgok amiket 2 év után sem szívesen teszek meg.

De ami még rosszabb, hogy sok mindenre vágyik, amit én nem tényleg nem tudok megadni. Pl. rá kellett jönnöm, hogy én nem vagyok bújós lány, utálok állandóan csak ölelkezni, néha még oké, de állandóan már nem. És az ölelkezést is úgy kell elképzelni, hogy ő bújik hozzám, nem úgy mint egy férfi hogy tartja a nőt a kezében és szorítja, hanem inkább én tartom. Nekem ez így nem jó, de nem tudom neki elmondani.

Az ok amiért nem tudom elmondani az az, hogy akkor szomorú lesz. Nagyon szeretethiánya van, és ha valamit nem adok meg, elszomorodik. A barátnőim szerint manipulál engem, de a párom ezzel nem ért egyet.

Nagyon fullasztóan érzem magam a kapcsolatban, mert sok mindent az ő ínye szerint kell megtennem. Nem mindegy hogyan öltözködöm, nem engedi hogy abbahagyjam a diétát (PM betegség miatt diétázom, és egyszer hagytam abba a diétát, 15 kg-t híztam) Nem akar duci barátnőt, és azt mondta hogy inkább örülnöm kellene, hogy támogat.

Egyszerűen nem is érti hogy mi ezzel a probléma, szerinte ő mindent jól csinál. Viszont az a baj, hogy sokszor nem tudtam, nem mertem hangot adni annak, ami nekem nem tetszik, mert nem akartam szomorúnak látni, és emiatt mostanra annyira elegem lett, hogy már nem is viselem, ha olyat kell csinálni, amit amúgy nem akarok megtenni.

Túlságosan a fejemre nőtt, nagyon tőlem függővé teszi a boldogságát és állandóan formálni akar.

De ha megpróbálom elmondani, hogy mi a bajom ezzel, teljes mértékben ellehetetlenít, elhiteti velem hogy nincs igazam és hogy hálátlan vagyok.

Sajnáltatja magát.

Mit mondjak neki?