Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi lesz ennek a következménye?
Lassan 2 éve vagyunk együtt, 30asok vagyunk, én a nő. Az elejétől mondtam, hogy nekem fontos a kommunikáció, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat. Azt mondta, vele meg lehet.
Ez azt jelentette, hogy ha már azon gondolkodtam, hagyjuk az egészet, akkor tényleg hajnalig beszélgettünk. De egyébként nem. És arra kellett rajonnom, hogy amiket akkor elmondott, csak azért mondta, mert tudta, hogy mit akarok hallani. De nem volt őszinte. Ha be is látta, hogy hibázott, később kiderult, nem úgy gondolja.
Ez mind csalódás, emelle voltak dolgok, amiket nem mondott el, volt egy olyan súlyos is, hogy teljesen összetörte a bizalmam. Akkor egy hétig nem találkoztunk. Közben sokat beszéltünk, megint jött a "duma", vele lehet beszélni, segíteni fog a bizalmamat visszaepiteni, ha szeretnék beszélni vmirol, ott lesz. Ő eddig nem volt együtt olyan nővel, aki ennyire beszélgetni szeretett volna, mélyen, meg ennyire érzékeny. De tanulja...
Na ez 3 napig tartott. Azóta nem lehet felhozni semmit, volt h kérdeztem vmit, csak kiabált. Ma meg említettem vmit, hogy rosszul esett. A válasz: értem. Hát kb az értem én, de leszarom.
Már teljesen elvesztettem a hitem, én nem szeretem a felszínes kapcsolatokat.
Sokat jön meg keres, sok mindent megtesz értem és a hazert, hogy össze tudjunk költözni. Kedvemben jár így, úgy, csak épp ami bennem van, az nem érdekli. Azt állítja, igen, de sajnos nem. :(
A vége szakítás lesz.
Téged az zavar, hogy piszkálni kell, őt meg az, hogy piszkálod. Nem illetek össze.
Egyszer beleun abba hogy mindig van vmi bajod amit at kell ragni.
En eddig sem birtam volna. Mákod van vele hogy türi.
A leirtakbol màs nem derül ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!