Lehet úgy szakítani azzal akibe szerelmesek vagyunk és nem történt megcsalás?

Lehet.

Speciel én úgy váltam, hogy szerettem a férjem.Mégis azt mondtam 10 év után, hogy nincs értelme a kapcsolatunknak mert bármennyire szeretem és ragaszkodom hozzá nem lehet megoldani a problémákat(alkoholista volt).Neki kellett a pia én meg 10 év után úgy éreztem elég volt a könyörgésből,az állandó ígérgetésekből, az utolsó utáni esélyekből meg minden másból.Családot szerettem volna, de vele soha se lehetett volna igazán semmire alapozni.

Mielőtt valaki kérdezné, nem volt alkoholista mikor 20 évesen járni kezdtünk.Persze buliba ivott, de ennyi.Az évek alatt aztán egyre több ok nélküli piálása volt,meg bulik én meg már nem bulizni akartam hanem felnőni.Ő meg nem.

Én annó szerelmes voltam, fülig, mégis szakítottam. Az akkori barátnőmnek elmúlt a szerelme. De nem tudott elhagyni, mert mint embert, nagyon szeretett és félt, hogy elveszít. Időbe tellett, mire rájöttem, hogy mi a helyzet.

Azt mondtam neki egyik este, hogy látom, hogy nem szerelmes, de ígérem, hogy mellette maradok és barátok leszünk. Másfél óra múlva sírás után ki merte mondani, be merte vallani, hogy igen, tényleg az a helyzet, amit gondoltam.

Ekkor megköszöntem neki a kapcsolatot, elmondtam, mennyire bánt, hogy fél évig hagyta, hogy engem az ideg rágjon emiatt és hogy ne is reménykedjen abban, hogy bármilyen kapcsolatban maradunk. Lányt így még előtte és azóta sem törtem össze. Nem vagyok rá büszke, de teljesen kikészített a viselkedése, én pedig szerelmes voltam. Reggelig ébren voltunk és beszélgetünk, végül abban maradtunk, hogy oké, ezentúl őszinte lesz és dolgozni fogunk a kapcsolatunkon(ami egyébként minden másban hihetetlen erős volt). Két hónap múlva rájöttem, hogy csak én "dolgozom", én próbálok programokat szervezni, én próbálok beilleszkedni a baráti társaságába, én beszélek alkalmanként az érzelmeinkről. Ő meg nem csinált semmit. Szó szerint semmit.

És akkor másodszor is kimondtam, hogy oké, itt vége van. Megint ment a picsogás, de otthagytam.

Azóta eltelt 7-8 év, párszor találkoztunk, ez a néhányszor pár óra fantasztikus volt, de a végére mindig rájöttem, hogy teljesen más a hozzáállása egy kapcsolathoz, mint nekem, ha rajta múlna(és rajta IS múlik), megint ellaposodna az egész.

Emiatt már az eszemre hallgatok, pedig őszintén úgy gondolom, hogy ő lehetett volna az igazi.

Apró példa, a szex sem ment közöttünk. Én hamar elmentem, ő meg vagy olyan volt, mint egy fadarab, vagy ha felülre került, akkor mint egy gép. Ezt sem volt sosem hajlandó megbeszélni, nem szerette volna, ha "dolgozunk" az ügyön és teszünk azért, hogy jobbak legyünk a másik számára. Persze a barátnőitől visszahallottam, hogy egyszer sem okoztam neki orgazmust, mert túl hamar elmentem(arról bezzeg nem beszélt nekik, hogy ő milyen teljesítményt nyújtott..)

Szóval a helyzet az, hogy eléggé megviselt a dolog, próbáltam erős és kemény maradni, a józan eszemre hallgatni, ennek ellenére - vagy épp ezért -, jó időre teljesen összetört.

Azóta viszont három éve boldog párkapcsolatban élek, a mostani barátnőmmel mindent meg lehet beszélni, közösen nagyjából megoldottuk az elsülős problémámat is(megjegyzem, ezt az oldotta meg, hogy igen mozgékony az ágyban, kapok ingert bőven) és abszolút, de abszolút senki mást nem tudok elképzelni a feleségemnek(majd) és a gyerekeim anyjának. :)

28f