Rémálom: Mentális beteg nő, de már én vagyok betegnek nevezve, lassan NANE is bevonva. Mit tegyek?

Barátnőm borderline zavarral van diagnosztizálva, ami egy érzelmi labilitással és valóságvesztéses epizódokkal járó idegrendszeri betegség. Nehezen kordában tartható, de én kitartottam mellette, mert ezt leszámítva egy tündéri nő, de sokat féltékenykedett, és volt olyan is, hogy alkalomadtán füvezett, berúgott, apróságokon dühöngött. Sokszor mondta nekem, hogy ha önveszélyes kezd lenni, adjak neki nevelő jellegű pofont, mert tiszta pillanataiban tudja, hogy csakis az használ, és ha az apjától nem kapott volna, akkor még érettségit sem tett volna le soha, nemhogy egyetem. Én ennek ellene voltam, el sem tudtam képzelni.

Nem olyan régen fordult vele a világ: megkapta élete első teljes munkaidős munkahelyét, és a kollégái nagy része 30-as vagy 40-es üzletember. Ő teljesen el van magától ájulva, hogy mennyire sikeres, abbahagyta felügyelet nélkül a gyógyszereit és most már csak pszichológussal találkozik 2 hetente. Rengeteget veszekszünk, én könyörgöm neki, hogy maradjon a földön, értse meg, hogy betegség, amiben szenved, nem teljesen ítéli meg, hogy a kollégái csúnyán ki akarják használni. Idegből mondtam olyan dolgokat is, amiket bánok, mire ő ordítozva vágott vissza. Egy kollégája megjegyzést tett a szoknyájára, amikor kávéztak a konyhában, én ekkor szépen megkértem, hogy jöjjön el arról a helyről, de nem, mert ő okos, szakmai, erős, független, ne merjem akadályozni a karrierét meg minden. Tegnap történt az, hogy a csapatával közös vacsora (ivászat) lett volna, én pedig nem szerettem volna, hogy menjen, pláne nem miniruhában, és pláne nem olyan helyre, ahol alkohol van. Ő azt mondta, hogy oda megy, ahová akar, nem akadályozhatom, ha akar, akkor még orgiában is részt vehet, ha szakít velem, és azt is megteheti, hogy kidob a francba, mert szabad ember. Teljesen önkívületbe került, ezért megpofoztam. Nem vagyok rá büszke, de ő adott rá éveken át felhatalmazást, és tényleg kétségbe is voltam esve, mert szerintem teljesen elszakadt a földtől, a gondolatain köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Nem engedtem elmenni, mire fenyegetőzni kezdett a rendőrséggel és a NANE nevű szervezettel.

Egész éjjel nem aludtam, mert rettegtem, hogy valami őrültséget csinál, reggel pedig a bátyja rontott be, hogy tudja, mit csináltam és azonnal engedjem kifelé a barátnőmet, különben baj lesz. Betegnek nevezett, szerinte én erőszakkal tartottam otthon a lányt, és fenyegetett, hogy ha még egyszer bántalmazni vagy kontrollálni merem, akkor fel fognak jelenteni. Őszerinte a barátnőm összeszedte magát, használ neki a pszichoterápia és tilos beleavatkoznom az akaratába, maximum a véleményemet mondhatom el neki, önálló ember, és nem üthetem meg. Elmondtam, hogy a nevelő pofont ő kérte, mert az apjától is csak az használt, de erre kiosztott, hogy az apja egy iszákos állat volt, aki bántalmazta a családot és pont azért kellett a barátnőmnek évekig tartó terápia, hogy felfogja, hogy az apja nem tett jót vele, és végig csakis bántva volt általa gyerek és tini korában. Ismertem az apját, de soha nem láttam egy bántalmazó embernek, inkább kemény és racionális. Olyan, mintha a terapeuta be akarná hálózni. Másfél éve jár csak hozzá, és az előző pszichológuasaival ellentétben ez egy huszas évei végén járó férfi. Iszonyatosan aggasztó számomra ez is.

Senki nincs mellettem, senki nem ért meg. Nem is mondhatom el a történetet senkinek mert a pofonos résznél csuklóból elítél mindenki és a nőnek ad igazat. Mit tegyek? Kiálltam egy mentális beteg nő mellett, támogattam a pszichiátriai kezelésben, óvni akartam a munkahelyi stressztől és a szexuális kihasználástól is, de az lett a vége, hogy még én lettem a bolond...