Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítottatok már a párotok szülője miatt?
Nekem szerencsére nem volt ebben részem, de édesapám anyja (soha nem fogom nagymamának hívni) teljes erőbedobással próbálta szétválasztani a szüleimet.
Édesapám kedvéért néha-néha látogattam, végighallgattam az érzelmi manipulációt, ilyesmi.
A legutóbbi "hiszti" után már apám mondta, hogy ne menjek miatta, így egyáltalán nem is mentem.
Édesapám elhunyt, az a kevés kapcsolat is megszakadt a nyanyával. (ő sem keresett egyáltalán)
Két tartós kapcsolatom volt /az egyikben jelenleg is élek/, mindkettő esetében más-más ok miatt, de ilyen szülőkkel kellett szembesülnöm.
A férjem /első kapcsolat/ szülei nem nézték jó szemmel,hogy a családi gazdaságban nem maradt benne a fiuk, akik teljesen más beállítottságú volt.Innentől kezdve totálisan kirekesztettek bennünket, és a másik, gazdálkodást továbbvivő, gyerekük mellé álltak.
A férjem símította volna ezt a helyzetet, de vallotta, mi vagyunk a családja.
Második kapcsolatomban a család összezárt, ahová én, mint "kívülálló" nem fértem bele. Nem volt ok, nem arról szólt,hogy ne lennék szimpatikus, egyszerűen csak Ők tartoznak abba a családba.
Sajnos a jelenlegi párom, bár elismeri a problémát és megérti a lázongásomat,nem tesz ellene/érte semmit. Mondván,hogy nem tud...
Semmi kapcsolatom nincs a családjával. Nem látok közös jövőt,de szeret,figyelmes, törődik velem, mellettem van,ezért eddig még nem tudtam megtenni, hogy szakítok.
A párom már igen, de a sajátjai miatt, 2 év után. Ezért aztán én nem talákoztam még a szüleivel, és valószínűleg nem is fogok :) 6 éve együtt.
Távolról is próbáltak fúrni, de a párom átlát már ezen, tanult a leckéből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!