Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párom egy másik nővel beszélget, hogy viseljem ezt el?
Párom szerint egy házas nő az, akivel reggelente a buszmegállóban beszélget mikor munkába megy. Itt lakik valahol a mellettünk lévő lakásban. Ma megfigyeltem őket az erkélyről, a nő majdnem megérintette a párom könyökét a nagy magyarázás közben. Buszra is előre engedte, egymás mellé ültek le csak egyikük az egyik sorba a másikuk a másik sorba tehát nem egymás melletti 2 széken. Tudom, ez nem szép dolog. Páromnak írtam egy üzenetet és ő neki nem tetszett, azt állította hogy 2 méter volt köztük. Mikor saját szememmel láttam, hogy jó ha 20cm volt köztük. Megkérdezni tőle, hogy ennyire fázik e és sok hasonló apróságot. Már elegem van. Sírni tudnék. Egész nap kiül ez az arcomra. A hangulatomra. Párom is ordibált már velem, hogy megint kezdem az ostobaságaimat. Ő rám sose féltékeny. Sajnos nekem nincs önbizalmam és sokszor voltam régen is ilyen.
Hogyan lehet ezt kezelni, és nyugodtan élni? Bízom benne, de félek nehogy megcsaljon. Korábban évekkel ezelőtt már csaltak meg. Az a baj, hogy a mostani páromnak én vagyok az első nő az életében akivel intim helyzetbe is került.










Bocsi, de ezt nagyon túltolod...jó, hogy már oda nem ugrottál a két ülés közé egy mérőszalaggal, hogy pontosan hány cm-re is
voltak egymástól.Ha sokat balhézol ilyesmin, párod előbb-utóbb megunja.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!