Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vehetem szakításnak ha már majdnem 1 hete nem beszélünk a párommal?
Másfél éve vagyunk együtt. Az utóbbi időben rengeteg volt a veszekedés, és mindig én voltam az, aki próbálta megbeszélni a dolgokat és rendbe tenni a kapcsolatunkat.
Kicsit megelégeltem, hogy mindig én adok ebbe a kapcsolatba, úgy éreztem neki nem is hiányoznék már ha nem beszélnénk, ha nem tudna elérni.
Ezért úgy döntöttem hogy egy ideig nem leszek elérhető, 2 napig nem voltam telefonközelben. Azidő alatt 3-szor hívott és írt hogy hiányzok, de ennyi. Utána én is írtam neki hogy nekem is hiányzik és szeretem. Azóta semmit se beszéltünk, ő nem keresett.
Úgy érzem ha 2 nap "próbálkozás" után már meg is unta hogy keressen, akkor nem vagyok fontos neki és nem is érdeklem.
Én magam is szánalmasnak tartom ezt a gyerekes játszmát, de úgy érzem ha én keresném és megmondanám neki, hogy látom nem hiányzom, akkor azt mondaná hogy ez így van és legyen vége a kapcsolatunknak. Ugyanis már szinte biztos vagyok benne hogy ezt akarja.
Én sem akarok egy olyan emberrel lenni, aki képes napokig lesz*rni a fejem.
21/L
Igen.
Mondjuk nem értem, hogy egy 21 éves nő, miért nem FÉRFI mellett van? Mit keres egy gyerek alatt?
Igen, 27 éves mégis baromira gyerekes.
Igazából már magam sem értem miért szeretem és miért vagyok vele.
De most akkor ne is zárjam le vele a kapcsolatot, hagyjam a francba az egészet? Azért én normális lezárást szerettem volna, de ha neki ennyire számítok, én minek törjem magam.
Játszmázással válaszoltál, ahelyett, hogy tisztáztad volna, mizu. Te is gyerek vagy, csak megsúgom.
Amúgy, veheted nyugodtan annak, ha az ilyet ti kapcsolatnak hítátok...
Ha egy 27 évessel nem lehet semmit megbeszélni, akkor hagyd a fenébe.
Nincs benne annyi se, hogy a szemedbe mondja, hogy vége.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!