Jogos az elvárásom, vagy ebben is nekem kéne engednem?

Párommal mostanában elég rossz a hangulat kettőnk között. Röviden: megingott kicsit a bizalmam irányába. Nem történt megcsalás, nem érzem visszafordíthatatlannak, de azért csalódtam benne. Ez a része a dolognak megbeszélt, elismert, és jogos részemről. Megbeszéltük, hogy mindent elmesélünk, és ő különösen figyel erre, hogy visszanyerje a bizalmamat. Tegnap kiderült, hogy elfelejtette elmesélni, hogy munkaidőben elmentek csapatépítő szabaduló szobára. Félreértés ne essék: nem baj, nyilván nem tilthatom meg, nem is akarom, sőt, jó, ha jól érzi magát. Az zavar, hogy erről nekem másfél hétig elfelejtett beszélni, miközben együtt élünk, minden este megkérdezem, milyen napja volt, mi volt bent. Azt bezzeg naphosszat hallgatom, hogy hogyan halad az adott alkatrész fejlesztése, milyenek a forrasztások... Nyilván kicsit meghökkentem, hogy ilyesmiről megfeledkezik, és úgy éreztem, hogy picit "tepernie" kéne. Legalább egy bocsánatkérés öleléssel. Ennyit vártam volna, nem többet, mert nem egy nagy dolog. És nem is csinálnék én ebből ügyet, ha nem azt tapasztalnám, hogy még ő van megsértődve, amiért nekem rosszul esik ez. Puffog, duzzog, és elvonul a lakás másik sarkába, mint valami 5 éves kisgyerek, nekem meg már baromira nincs kedvem a békítő felnőttet játszani. Egy kis fennakadásból balhét csinál egy bocsánatkérés és ölelés helyett.

Tényleg nem érzem úgy, hogy megoldhatatlan lenne a bizalmam visszaszerzése, és azzal együtt a kapcsolat megmentése, ha azt látnám, hogy képes felnőtt módjára kezelni egy pici problémát. Mert jelenleg csak azt érzem, hogy én oldok meg mindent, én békítem mindkettőnket, ő meg élvezi, ha minden rendben van, de semmi kezdeményezés, önállóság nincs benne, ha probléma adódik.

Túlreagálom az egészet (nem a szabaduló szobát, hanem ezt a tutyimutyiságot), és nekem kéne kedvesen közölnöm, hogy ez azért így nem jól jött ki, vagy neki kéne egy kicsit összeszednie magát, és kezelnie a rossz kedvemet, ha megfeledkezik ilyesmiről?