Miért ilyen változó a hozzáállásom a kapcsolatommal?

Az előzményeket szerintem fontos megemlíteni: 2x szakítottunk már, a barátom munkamániája volt a gond, azonban mindig ő keresett fel, annak ellenére, hogy ugye ő távolodott el a szakítások előtt a munka miatt (vállalkozó, állandóan csörgött a telefonja, állandóan mentek hozzá lakásra ügyfelek stb, nem volt semmi közös hétvége ügyfelek nélkül stb, és ezt nem tudtam elfogadni, sok volt a veszekedés).

Most február óta van a harmadik "felvonása" a kapcsolatnak, és rengeteget változott a barátom, tényleg rengeteget. Én se hittem el, hogy tud ilyen is lenni. Most is központi téma a munka és a pénz, de már nem dob félre minden apró telefonhívás után.

Mostanában sokszor érzem azt, hogy tök jól működik (a barátom is ezt érzi), és tudunk végre hosszabb távon is gondolkodni úgy, mint az osszekoltozes, házi munka felosztása a későbbiekben, gyerek stb (még nem költöztünk össze). Tényleg harmonikus a dolog, a barátom sokkal jobban kimutatja az érzelmeit. Viszont ennek ellenére, ha jön bármi negatív, de csak egy egészen apró (pl hogy egyik nap arról panaszkodik, hogy sok volt a munka) rögtön előjönnek bennem a régi emlékek, hogy munkamanias stb és elkezdem teljesen kilátástalannak és rossznak látni az egész kapcsolatot, hogy mit is keresunk mi egymás mellett, minek erolkodunk, ő ilyen-én olyan-egyikünk se fog sokat változni és teljesen lehangolodom az egészről. Ma is lemondtam a talit, mert tok rossz kedvem volt, meg össze is vesztünk.

Valahogy a felfogasomon kellene változtatnom, de azt érzem, ez egyedül nem megy. Nem tudom, miért érzem egyik nap, hogy tok jó, és minden apró negatív impulzus meg azt váltja ki belőlem, hogy sz*r az egész és ki kellene lépni belőle.

Lassan 2 éve vagyunk együtt (a szakításokkal együtt). Sajnos van korkulonbseg is, én 22 vagyok, barátom 29. Állítása szerint ezért nem tudom megerteni, hogy neki a munka a kötelessége, mert még más eletszakaszban vagyok. Bár nyáron én is végig dolgoztam, egyetemre is járok, most egyetem mellett is fogok 15 órában dolgozni hetente, plusz a hobbimal is keresek pénzt (fellépések). Én is komolyan veszem a jövőt, ugyanakkor valahogy nekem sikerül megtalálni az egyensúlyt, pedig elég nagy nevű egyetemre járok és eddig mindig 4.5 körül volt az atlagom, a sulit sose szorítottam háttérbe, a munkát is komolyan veszem, annak ellenére, hogy a gyakorlati poziban, ahol dolgozom, nincs túl nagy felelősségem.

Egyebkent a barátom tipikusan ez az onmegvalosito ember, aki úgy képzeli el a jövőjét, hogyesz 5-6 lakása és azok kiadásából szeretne élni, onvezeto autóval járkálni stb. Tehát ilyen nagy tervei vannak. A vállalkozasa amúgy jól megy, most fogja 2 év múlva megvenni a második lakását. Tehát nem a megélhetésért dolgozik, hanem a nagy almaiert. Ami becsülendő és tok jó, hogy neki vannak ekkora tervei. De nekem ezek nem annyira fontosak, én sokkal szerényebb körülményekkel simán beerem. És pl ebből a szempontból érzem azt, hogy az értékrend totál más.