Hogyan gyógyítsam meg a lelkem ezután? Avagy egy nő, aki beleőrült a lábtörlő szerepbe?

Sziasztok! Úgy érzem, kezdem elveszíteni a józan eszem, a lelkem üressé vált, képtelen vagyok az őszinte mosolyra, érzésekre már másfél éve.

A történetem egyszerű: adott volt egy férfi, akinek barátnője volt (van és lesz). Barátként indultunk, de naphosszat csüggött rajtam, kora reggel már írt, majd hívott, és találkoztunk. Nem egyszer, nem kétszer. Nem történt semmi, de idővel érezhetővé vált, hogy több van köztünk, mint barátság. Aztán megtörtént az, ami már bőven nem fér bele a barátságba. Nem hagyta el a lányt, én pedig elképesztően naiv módon adtam neki időt (amit ő is kért), hogy eldönthesse, mi legyen. Amikor már ráeszmélt, hogy nekem ő nem csak egy kaland elhajtott, majd mindent bevallott a lánynak úgy, hogy mindent ami történt, az én nyakamba varrt. Nehezítő körülmény, hogy munkatársam, így olykor rákényszerülök a kommunikációra. Nehezítő tényező, hogy azóta flegma velem, pedig istenre esküszöm, mindent megtettem, hogy ez helyre álljon. Most már eljutottam arra a pontra, hogy a munkát amit imádtam, otthagyom (főleg miatta).

Úgy gondolom, bőségesen megfizettem már a történtek miatt (a barátnőtől bocsánatot kértem), és tényleg mindent megtettem, őszintén, szívből, hogy továbblépjek. Felismertem a hibám, bevallottam magamnak, és elengedtem őt, mint férfit. Amikor ez nem működött, akkor újra átéltem fejben és lélekben mindent, hogy újraélhessen a fájdalmat. Ez sem jött be. Ismerkedtem, eljártam, lezártam, mégis tépem magam újra és újra és újra. Úgy érzem beleőrülök. Már pszichológus tanácsát is kértem (és megfogadtam). De semmi, tényleg semmi nem segít. Mit tehet az, aki ennyire megőrült? Volt már valaki hasonló helyzetben?