Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerető Csajok! Ti olyan dolgokat is engedtek a szeretőtöknek az ágyban, amiket a párotoknak amúgy nem?
Ezek a félrelépős kapcsolatok általában azért csábítóak mert valami olyan történik ami a megszokott párkapcsolatban nem. Tehát valahol egyértelmű,hogy akár olyan is megengedett, ami "otthon" nem. Itt nem kell törvényszerűen a kissé perverz dolgokra koncentrálni.
Persze, nem szép dolog a félrelépés, ezt senki nem vitatja, de kövezzetek meg érte, még akár pozitív hatással is lehet a meglévő párkapcsolatra.
Szerintem a párkapcsolatot az teheti jobbá, ha leülnek és megbeszélnek dolgokat. Akár a nyitott kapcsolatot, hiszen ha mindketten benne vannak, akkor kész, el van döntve. Egyébként jelezném, hogy a kérdező arra kérdezett rá, hogy a szeretőjének enged valamit, amit otthon nem. Szóval otthon is megkapná, csak akkor nem engedi.
Viszont a másik becsapása, és hülyének nézése, azaz megcsalása a párkapcsolatra jó hatással sose lehet, maximum a megcsaló félre, hiszen lét legyet üt egy csapásra. Viszont a másik felet, hogy nem fogja boldogítani, amikor kiderül, az fix.
Szerető személyében már voltam, férfiként.
Azt kell megjegyezni, hogy a Nők mindig azt engedik, amit az adott férfi kitud belőlük váltani.
Egy hosszú házasságban ahol mindig misszionárius póz volt, és az orális kényesztetés is ritkaságszámba ment, ott nem nehéz újat engedni.
Mindenki falát átlehet törni, csak megkell találni a megfelelő eszközt hozzá.
Abban a kapcsolatban amiben én voltam a szerető pont ilyen volt. Vágyott az újdonságra, azonban az análtól teljesen elzárkózott. Mégis sikerült feltörnöm a jeget és végül belement. Csak tudni kell, hogy-hogyan álljuk a másik személyiséghez. Kikell váltani belőle a vad énjét, ami mindenre vevő. Hiszen tudja, hogy csak élvezetet akarsz számára okozni.
Amit engedett nekem és extra volt: 69, anál, szerepjátékok, illetve lenyelte orál után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!