Ti hogy állnátok hozzá, ha a legjobb barátnőtök megcsalná a párját, mikor ti elítélitek az ilyesmit?

Nekem volt ilyen barátnőm.

Mondják, hogy madarat tolláról, embert barátjáról, és a fene se tudja, lehet, ránk is vonatkozhatna a dolog, de ha vonatkozik is, semmiképpen sem ebben a témakörben.

Én mindig nagyon hűséges voltam, barátokhoz is, nem csak a partnereimhez. Ő viszont kicsit érdekesen kezelte a hűség kérdését :D Rendszeresen voltak szeretői, dugópajti mellett "pasija", mikor melyik tartott tovább, egyszerre több dugópajti, volt egy abban a városban, ahol tanult, kettő-három otthon, a hétvégékre, néha itt volt pasija, néha ott, ez mindig változott. Nagyon könnyedén kezelte ezt a témát.

Én mindig próbáltam lebeszélni, némi észt verni a fejébe, hogy ez így nem jó. Ideig-óráig ment is, sokszor volt, hogy az én kitartó fülrágásomnak hála végül mégsem csalta meg a pasiját, hanem inkább szakított, vagy ha meg is csalta, rövid időn belül megszüntette ezt az állapotot. Nagyon, NAGYON sokszor kellett lelkizni. Nem titkoltam sosem a hozzáállásom a kérdésben, és részben ezért is jött hozzám mindig, hogy lebeszéljem.

Úgy érzem, hogy mint barátnő, én minden tőlem telhetőt megtettem anno, hogy segítsek neki a "jó" úton haladni. Az már más kérdés, hogy saját magától nem tudtam megmenteni, így végül megszakadt a barátságunk.

Bár azért előtte, mikor nekem volt egy kisebb dilemmám az aktuális barátommal, hogy találkoztam egy (jelenleg már vőlegényemmel) pasival, és nagyon tetszett, úristen, mit csináljak, egyikkel másfél éve vagyok együtt, másikat egy napja ismerem, hát te jó ég, hogy kezeljem, szóval érted, kérdező, az eddigi szerepek megfordultak, én kértem támogatást, tanácsot, némi észhez térítést. A poén az egészben: úgy le lettem hurrogva, mint egy utolsó kis cafat, hogy hogy merészel nekem más is megtetszeni, micsoda emberiség szégyene vagyok. Merthogy nála csak testiségről volt szó mindig, és megveti, ha valaki érzelmileg is hűtlen. Azóta már valahogy nem érzem a barátnőmnek, és végül meg is szakadt a kapcsolat kettőnk között.

De lásd a lényeget: tudsz neki segíteni, ha ott vagy vele, és beszélgetsz vele a témáról. Én sem támogattam soha a hűtlenséget, pont ezért akartam mindig lebeszélni róla. Néha nem árt egy kis észhez térítő pofon (képletes vagy valós értelemben), hogy a másik rájöjjön, mi a helyes megoldás. Én legalábbis nagyon sokáig láttam ennek eredményességét.

Szia, nem olvastam el a válaszokat, csak most elképzelem a szituációt. Tudod, 24 éve vagyunk legjobb barátok. Az sok idő. A mi korunkban ráadásul sok minden megesik már az életben. Én megtanultam azt hogy sosem ítélem el azokat akiknek már sok év bizalmat megszavaztam az életben. Nem véletlenül tettem és amúgy is igyekszem nem ítélkezni.

Szóval ez az ő élete, nem én élem helyette, így az én véleményem irreleváns. Elmondhatom neki a véleményem szeretettel, megértéssel, felhívhatom a figyelmét tettének veszélyeire és következményére, de nem ítélem el. Kész.

Velem is volt ilyen. A gyermekkori barátnőm nekem öntötte ki a szívét, mert már nem bírta.

Én nem vagyok finomkodó ember, úgyhogy nem igazán vigasztaltam. Tudja mit gondolok a megcsalásról. Szerintem a szakítás volna helyénvaló vagy a kitálalás. Ezt anno neki is megmondtam. Végül szakított

Nem mindegy az indok sem, hogy mi áll a háttérben. Jártam így, én őszintén elmondtam az adott barátnőmnek, hogy a helyében nem így viselkedtem volna, de nyilván, ha megbánta, javítani akar a dolgokon... meghallgattam, mellette álltam. Még úgy is, hogy tudta, hogy helytelenítem, amit tett, és így sokkal többet ért a dolog, hiszen annak ellenére támogattam, míg helyrerázódott.

Bár persze sokat számítottak a körülmények, pl. ő azért csalta meg a párját, mert volt egy "jóbarát" aki felnyitotta a szemét, hogy a srác is őt, aztán meg gondosan jelen volt, hogy lehessen a vállán sírni... Ha ez olyan verzióban történt volna, hogy "haha képzeld, a tegnapi buliban rámásztam a Józsira, de marha jó volt", akkor nyilván nem állok ki a továbbiakban mellette - de akkor nincs is megbánás, tehát nincs miért...