Csalódtam a páromban, de szeretnék megbocsátani, jól teszem? (bővebben lent)

Szóval van egy viszonylag hosszú párkapcsolatom, de volt egy nagyon hosszú időszak mikor külön voltunk, de ez nem volt igazi különlét, mert találkoztunk ugyanúgy. Akkor én szakítottam vele, mert nagyon csúnyán tudott viselkedni, de azt mondtam kibékülnék vele, ha ezen tudna változtatni. Utólag ezt hibának látom, meg kellett volna beszélnünk. Őt ez a dolog nagyon megviselte lelkileg, napi szinten sírt, könyörgött hogy fogadjam vissza, én meg ostoba voltam és hajthatatlan, jól éreztem magam, hogy nem kell foglalkoznom senkivel. Nem foglalkoztam vele, nem éreztettem vele azt, hogy ki szeretnék békülni, mindig azt mondtam neki, hogy most még egész biztosan nem, mert egyenlőre jó nekem így. Aztán egyik este megismerkedett egy sráccal, aki meghallgatta, bíztatta meg ilyesmi, nem volt köztük először semmi, aztán már késő volt és a srác meghívta magához aludni, ő belement, eleinte ott se volt semmi, aztán a srác rámászott és ő pedig hagyta magát. Mostanra kezdtünk kibékülni, kezdett minden jóra fordulni, de láttam, hogy valami nem kerek, aztán nagy nehezen kiszedtem belőle. Nagyon sokat beszéltünk róla, azt mondta azért hagyta magát, mert össze volt zavarodva, értéktelennek érezte, úgy érezte én már lemondtam róla (ugye fentebb írtam, hogy nem igazán éreztettem, hogy békülni akarok) és azt hitte, hogy ha túl lesz rajta majd jobb lesz és rájön, hogy nélkülem is van élet. Aztán azt mondta semmi nem lett jobb, sőt még értéktelenebbnek, eldobhatóbbnak érezte magát, hogy megtette, azt mondta nem élvezte a dolgot, szorongott, szégyellte magát aztán a végén kb két szót szóltak egymáshoz és hazament. Elhiszem, hogy szeret, mert akárhányszor mondtam, hogy találkozzunk ugrott, amikor ezt a témát elkezdtem gyanítani, akkor csak annyit mondtam neki hogy fontos dologról akarok beszélni, 4 óra múlva itt is volt Miskolcon Pestről, ráadásul fél évet várt arra, hogy eldöntsem akarok-e még tőle valamit. Nem egy szokványos kapcsolat a miénk, nagyon sok mindenen túl mentünk már együtt és nem szeretném eldobni. Ugyanakkor nagyon bánt, hogy nem volt elég ereje nemet mondani és hogy egy kvázi idegennek adta oda magát. Úgy érzem az a helyes, ha megküzdünk a kapcsolatunkért, próbálom azzal is vígasztalni magam, hogy nem voltunk együtt és hogy én is tettem nem szép dolgokat, sőt többet, mint ő, bár konkrét lefekvésig sosem jutottam. Nem maga a lefekvés zavar, azt megtudnám emészteni, ha legalább egy olyannal tette volna, aki tényleg értékeli, mert akkor megtudnám érteni, de így zavar, ő azt mondta, hogy szerette volna ha legalább kell valakinek, elég nehéz gyerekkora volt és nagyon nincs önbecsülése, ezt is próbálom mentségére felhozni. Ami nagyon rossz, hogy minden apró részletet elmondattam vele, azt is tudom ki volt a srác és így tudok arcot társítani az egészhez meg elképzelni és ettől még rosszabb. A párom megkért, hogy feküdjek le én is valaki mással és akkor tiszta lappal nyithatnánk egy új kapcsolatot, de nem tudom hogy ezt meg kellene e tennem vagy inkább csak minden tett nélkül megpróbálni túllépni rajta. Látom rajta az őszinte megbánást és szégyent. Szeretnék vele együtt maradni, valaki tud tanácsot adni mivel tehetném ezt könnyebbé? Illetve véleményt, hogy jól döntöttem-e? Bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikerült.