Miért osztják azt a tanácsot itt a legtöbben, hogy ha a párunkról feltételezzük a megcsalást, egyenesen kérdezzünk rá és kötelesek vagyunk a válaszát elhinni, különben mi vagyunk a szemetek, hogy nem bízunk benne?

Miért nem azt mondják sokan, hogy inkább mi magunk járjunk utána a dolgoknak?

Két évet voltunk együtt a párommal, most szakítottam vele a hétvégén, mert beigazolódtak a feltételezéseim, a gyanúm. A két év alatt sosem voltam féltékeny, vagy gyanakvó, kivéve az utóbbi 2-3 hétben. Amikor a legelső jeleket tapasztaltam tőle nagyjából három hete, egyből rákérdeztem, hogy van-e egy harmadik, akiről esetleg nem tudok. Természetesen tagadott mindent, ő nem olyan fajta, sosem tenne ilyet velem, őt is csalták már meg, sose tenne ilyet senkivel sem, hiszen tudja, milyen borzalmas átélni az árulást. Már akkor furcsállottam a szavait, mert elég ködösek voltak a magyarázatai, hogy mi miért történt.

Elkövettem egy "hibát", mivel úgy véltem, hogy nem mond igazat, belehazudik a szemembe, így blöfföltem. Elmondtam neki, hogy tudok róla, hogy jár valakihez, azt is tudom hová és mikor. Kissé gusztustalannak tartom utólag részemről, hogy blöffölésre kényszerültem, jó hétig kissé kellemetlenül is éreztem magam, de az a tény nyugtatgatott az igazamról, hogy részéről a kimagyarázások nem igazán voltak hitelesek.

Kövezzetek meg, de sajnos megrendült a bizalmam benne. Két hét alatt sikerült a következtetéseket levonni, illetve egyre jobban hittem abban, hogy nem én vagyok a paranoiás hülye, aki bemesél magának valótlan dolgokat. Végül minden beigazolódott.

Mivel nem lakunk egy városban, kizárólag hétvégenként tudtunk találkozni, az egyik ottani közös barátunk, akit gyerekkorom óta ismerek, felajánlotta, hogy mivel a közelben lakik hozzá, utánajár. Gyakorlatilag három nap sem kellett hozzá, hogy perdöntő képeket küldjön nekem. Igen, a képeken ölelkezett valakivel egy lépcsőház előtt, majd a közös barátunk állítása szerint be is mentek a lépcsőházba.

Tudom, kicsit beteges az egész, ítéljetek el érte, hogy nyomoztattam valakit utána, de muszáj volt megtennem a saját lelki békémért és hogy végső bizonyítékot szerezhessek. Egyszerűen azon okból tettem meg, hangozzon bármennyire is önzőnek, mert nem szerettem volna ezek után kételyek között tovább élni.

Tehát a kérdés, köteles lettem volna hinni neki? Én lettem volna a szemét, ha nem hiszek neki? Mit értem el azzal, hogy rákérdeztem nála? Valljuk be őszintén, az égvilágon semmit sem.