Szeretőnek lenni?

Az ötvenes éveimben járó elvált nő vagyok.

Sok-sok évtized után találkoztam a (ma már nyilván) férfival akire 16 éves korom óta vágyom. Egy évig laktunk egy kollégiumban anno, és nagyon jó barátok voltunk, talán több is annál, de nem extrákkal. Kollégista éveink után még kb. 10 évig felnőtt fejjel is leveleztünk egymással (nyilván papiralapon anno). Aztán megszakadt a kapcsolat. Az iWiW idején ismét egymásrataláltunk, váltottunk néhány üzenetet, ekkor már mindketten házasok voltunk és van egy-egy gyermekünk.

És most újra egymásrataláltunk a facebookon, és addig-addig leveleztünk, hogy végül találkoztunk. A levelezésünk és a találkozás megszervezése baráti alapon történt. De a találkozás mindkettőnkben váratlan érzelmeket generált. Én elvált vagyok, ő azonban nős, és én egyelőre nem tudok azonosulni azzal, hogy egy nős férfi szeretője legyek. Annak ellenére sem, hogy ő nem szerelmi házasságot kötött, éppen ezért nem is fogja feladni (és én nem is kérném erre)és mellette mindig is tartós kapcsolata volt, neki nincsenek efféle aggályai.

Aggályaim csak nekem vannak, egyrész erkölcsi, de leginkább a lelkem miatt. Egy szerető státusz...

Közben pedig vágyom rá, ami kölcsönös, és az egymás iránti gyöngéd érzelmeink is, és azt is tudom, vélhetően ez az élet utolsó ajándéka lehet nekem egy kis "boldogságra".

Nem akarok ujra férjhez menni, tehát nem ez a gond.

Mindenkinek várom a véleményét, az egyszerűség kedvéért egy szavazást is kiirtam, de örülök, ha írtok.