A megcsalás tényleg olyan természetes dolog, mint ahogy a média vagy a viccek bemutatják?

Vannak ilyen mondások, hogy kétféle ember van, aki csal és akit megcsalnak, vagy aki tud róla, hogy megcsalták és aki nem. A filmekben is mindig úgy mutatják be, hogy ez természetes és minden családban előfordul, ott is ahol amúgy kifelé megy a képmutatás, hogy mennyire szeretik egymást. Általában az a sztori, hogy mutatnak egy többé-kevésbé kihűlt házasságot, felbukkan egy új kolléga vagy ismerős, aki olyan kedves lesz és rajongani kezd az illetőért, aki újra férfinak vagy nőnek érezheti magát és persze félre is lép, olyan sosincs, hogy megküzdene a kísértéssel és hűséges maradna.

Amikor ez a téma szóba kerül is legtöbbször az van, hogy a fiatalok még többnyire azt mondják, hogy de igenis lehetséges egy életen át hűségesnek lenni egymáshoz, a cinikus középkorúak meg ilyenkor nevetnek egyet. Ők úgy mondják, hogy idővel szétválasztódik az ember fejében az, hogy kivel tud együtt élni, családot működtetni és kivel jó a testiség. Az utóbbi dolgot meg házon kívül megoldani egyáltalán nem gond, mert attól még a társadalom felé megmarad az a kép, hogy rendes családos vagyok. Valóban ez az általános, hogy az ember ilyen képmutató legyen és ez számít érettségnek? Másrészről meg hivatalosan elméletileg mindenki elítéli a megcsalást és elfogadhatatlannak tartja, a felszín alatt meg rengetegen csinálják.