Ha nem érdekel hogy megcsaltak akkor miért kell szakítanom, kell e? Ti hogy vélekedtek a megcsalásról amúgy?

Szóval érzek egy erős belső indítatást arra, hogy szakítsak, mivel hogy megcsaltak…

De nem tudom pontosan, hogy ez az érzelem honnan jön és miből fakad.

Tényleg én érzem ezt, vagy valamiféle megfelelési kényszer a társadalom felé, mivel hogy “ilyenkor szakítani szokás”?

Azt már tisztáztam magamban, hogy végülis nem tudok haragudni a hűtlenség miatt, biztos vagyok benne hogy én is felelős vagyok, nem csak Ő…

Azt is elhiszem a barátnőmnek, hogy megbánta és azt is hogy tényleg szeret… Egyszerűen annyira fáj neki amit tett, ez nagyon látszik rajta. És el sem kellett volna mondania, Ő vállalta be hogy inkább őszinte lesz és tiszta vizet önt a pohárba, s vállalja a következményeket (szakítás)… De ennek ellenére második esélyt kér és nem akar szakítani.

Jobban fáj neki mint nekem, efelől nincsenek kétségeim.

Azt azonban nem tudom megérteni, hogy valaki miért csalja meg azt akit szeret… Régebben azt gondoltam, hogy azért mert nem szereti. De mostmár nem ezt gondlom… Ez lekezelően hangozhat, de valószínűleg aki ilyet tesz az nem üt meg egy bizonyos szintet érzelmi intelligencia tekintetében, de ettől még az Ő saját szintjén ugyanolyan intenzíven éli meg azokat az érzelmeket…

Valahogy így fejlődött a pszichéje, igazából ezért szerintem nem lehet senkire sem haragudni. És mi másból tanuljanak az ilyen emberek mint a hibáikból?

Én viszont soha nem csalnék meg senkit, még akkor sem hogyha nem szeretem.

Mielőtt bármit tennék, szakítanék.

Na mind1.

Szóval igazából abszolút meg tudom bocsátani a barátnőmnek amit tett és ezt tudatni is fogom vele, viszont ennek ellenére és annak ellenére hogy nem is fáj igazán, jelenleg szakítani akarok és valószínűleg fogok is…

De vajon miért?

Én tényleg szeretem ezt a lányt és olyan jó lenne együtt maradni vele.

Szerintem még lehetnénk boldogok… Talán.

És egy “talánnál” amúgy sincs jobb esélyem senkinél, mindenkivel egy talánnal kezdenénk.

Viszont ha ezt elnézném, a férfiasságom az Ő és a saját szemben is csökkenne.

De ha meg ez az ami zavar, és emiatt szakítok, mert nem akarom, hogy ez bekövetkezzen, hogy kevésbé legyek “férfi”, az meg borzasztóan kicsinyes…

Nem?

Mármint bár nem haragszom rá és el tudom hinni, hogy amit Ő abban az aktuális, pillanatnyi tudatállapotában csinált, amikor hosszabb ideig nem voltam mellette, az nem reprezentálja a valódi énjét.

Gyenge volt, egyszer… Velem nem történhetne meg ilyen síkon, de nem vagyunk egyformák.

Más síkon velem is megtörténik…

De ha nem szakítanánk, akkor utána mindig benne lenne ez a levegőben, hogy Ő átlépte ezt a határt én meg lenyeltem egy olyan dolgot amit 99% nem nyelne le, ergo papucs vagyok.

Ti mit gondoltok a helyzetemről, meg úgy alapvetően hogy vélekedtek a hűtlenkedésről?