Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak, hogy tudtátok feldolgozni, hogy a nő, akit szerettetek elhagyott titeket egy másik férfiért?
Várom azt a pillanatot máig hogy sikerüljön feldolgozni inmáron 5 éve!
Tisztába vagyok vele miért tette amit tett még meg is értem, néha haragszom miatta néha nem düh megalázotság és hasonlók törnek rám de ezeket elfolytom nem mutatom a külvilág fele tudom hogy változtatni úgy sem tudtam volna rajta persze nem is próbáltam, mikor elmondta ês lelépett akkor csak annyit mondtam neki hogy rendben és kértem ne keressen többet! Persze keresett de nem reagáltam semmit se rá töröltem mindenhonnan legallább is próbáltam egy szót se beszéltem vele azóta nem is láttam ill látott azóta!
Volt hogy bosszút akartam de elvetettem hisz csak magamat aláztam volna csak, hogy fáj e még? igen máig sajnos de megtanultam együtt élni ezzel és várom azt hogy azt mondhassam igen túlvagyok rajta!
Én nő vagyok, de talán én is tudok rá válaszolni. Voltak dolgok amiket elszúrtam , voltak dolgok amiket már máshogy csinálnék. Akkor engedtem el, mikor realizáltam azt, hogy ténylegesen mindent megtettem azért, hogy ne haljon meg a kapcsolatunk. Végén írtam neki egy hosszú és őszinte szerelmes levelet. Sose tudtam rendesen beszélni az érzéseimről, főleg nem mert ilyen részletesen megosztani senkivel. Neki megtettem. Válaszul letiltott. Konkrétan beletiport a lelkembe. Majd egy hét múlva egy másik nővel láttam kéz a kézben, fülig érő mosolyjal. Tiszta fejjel átgondolva nem voltam tökéletes, de nem érdemeltem meg amiket tett velem. 3 év után kidobott. Éreztem, hogy nincs rendben minden. Beszélni akartam róla. De már késő volt.
Röviden: Mikor rájöttem, hogy nem érdemli meg a szerelmemet. Kiábrándultam a tökéletes képből, és elfogadtam, hogy vége.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!