Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megcsalásnak számít, amit tettem, bevalljam?
A párommal 3 éve vagyunk együtt, már meg is kérte a kezem és jövőre házasodunk.
Azonban mikor összejöttünk még nem voltam biztos a dolgomban, hogy ő jó választás lesz -e, bizalmatlan voltam sajnos.
Volt egy másik fiú is, aki udvarolt es egy kicsit tetszett és gondolkodtam mi legyen, de ekkora már összejöttem a mostani párommal. Kb. 1 hónaposak vagy annyi se voltunk, hogy táborba voltam, ahol ott volt a másik fiú, mert már fél évvel előtte jelentkeztünk közösen egy táborba, ez egy kirándulós, sport tábor volt.
Aztán megbeszéltük, hogy mivel ez ilyen sátras egy sátorba leszünk, mert mást nem ismerek, aki megy.
Aztán egy sátorba aludtunk és hát az első éjszaka.. nagyon bújt hozzám és én meg összevoltam zavarodva és engedtem, hogy rám feküdjön a testemre és próbált volna megcsókolni, de csak puszilgatott, mert mindig eltoltam az arcom. Aztán végül mondtam neki, hogy menjünk aludni és aludtunk.
De nagyon bűntudatom van, mert alapból ezt nem kellett volna hagynom, fordíttot esetben, ha a párom ezt teszi velem, nagyon szarul esett volna nekem.
Ekkor tudatosult bennem, hogy még sincs semmilyen vonzalmam a másik fiú iránt, mert nem vágytam a csókjára és semmi másra.
Azóta is bánt, hogy nem mondtam el a páromnak, hogy ezt tettem és nem tudom ez csalásnak számít -e. Igaz jól tettem, hogy nem mondtam el?
Azóta egy percig se agyaltam, hogy más kellene nekem, csak is ő létezik a szememben, szeretem nagyon.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ez nem ennek a sztorinak a masik fele? xd
https://www.gyakorikerdesek.hu/tini-parkapcsolatok__egyeb-ke..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!