Estél már kísértésbe? Mit kell tenni ilyenkor?

Azt lehet tenni, hogy lehetőség szerint minimalizálod a találkozásokat, kontaktokat. Nem nézegeted facebookon, igyekszel kizárni őt a gondolataidból.

Én abban nem hiszek, hogy a két fél lezavar egy menetet, aztán mindenki megy a dolgára, mert egyrészt egy alkalom is megcsalás, másrészt nem gondolom, hogy ha valaki átlépi azt a bizonyos határt, akkor ne akarná megtenni újra és újra. A vonzalom nem múlik el egy numerától, sőt, szerintem ilyen esetben inkább felerősödne.

Nem élek házasságban, párkapcsolatom van. Kísértés mindig van, de általában elmúlik. Egy eset volt amikor azonnal tudtam,hogy ez nem múló és nekem kell ez a pasi. Nem bántam meg,hogy nem voltam hűséges, bár büszke se vagyok rá.

Most van egy másik srác aki szintén bejön, de Vele kapcsolatban kordában tudom tartani az érzelmemet az eszemmel leküzdve.

Ugyanezt élem át. Nem akarom megtenni a férjemmel ezt. Próbálok folyamatosan iránta érezni kizárólag. Nagyon nehéz mert nagyon vágyom a másikra. Azt hittem a home office segít. Nem keresem, de mindig mikor kicsit túllennék rajta rámír. És visszaesek. A letiltás nálam nem játszik, mert muszáj hogy munkaügyben elérhető legyek számára is.

Nem is merek belegondolni mi lesz ha visszamegyünk és látom minden nap.

Nagyon nehéz. Nem tudom mi lehetne a megoldás

Nem hiszek abban,hogy az érzelmeimet kordában lehet tartani. Azt igen, hogy nem engedek a csábításnak, szenvedek, összeszorítom a fogam, hogy "akkor se..." de -még ha egyedül maradok a véleményemmel is- nem vagyok biztos,hogy ez megoldás.

Ha egy ilyen helyzet kialakulhat és hosszú távon fennmarad vélhetőleg azt jelzi,hogy hiba van a kapcsolatban. Akkor pedig nem törvényszerűen érdemes megvonni magunktól azt a lehetőséget,hogy ismerkedjünk azzal, akihez igazán vonzódunk. Ez alatt persze nem azt értem,hogy havonta, rendszeresen...de ha kivételes személyiség jön az életünkbe, tartósan ott marad a szívünkben, érdemes elgondolkodni a továbbiakon.

Tartós párkapcsolatom van,a párommal jól kijövünk, de több sérelem ért már a részéről. Jött az életembe egy srác akit 3 éve nem tudok kitörölni a gondolatomból. Ahogy írtam: fogat összeszorítva kitartok a párom mellett, mert biztonságérzetet ad.

De nem mondanám,hogy boldog vagyok. Lehet,hogy pár év múlva bánni fogom,hogy nem léptem.Viszont így lezárni nem tudom ezt a jelenlegit.

Könnyű kívülről látni a helyes utat, de annál nehezebb benne lenni érintettként...

15-ösnek igaza van, hogy nem normális, de nem is mondanám, hogy helytelen. Inkább az a helytelen, hogy nem vesz róla tudomást az ember, mert mások szerint akarja erkölcsösen élni az életét.

Amikor érzelmek kialakulnak, olyankor én nem ott látom a megcsalást, hogy érzek vagy lefekszek azzal, akit szeretek, hanem valójában azt csalom meg, akit szeretek a hivatalos párommal, aki miatt szerető státuszban tartom azt, akit valójában szeretek. Ilyenkor a szeretőm ellen vétkezek és nem a hivatalos párom ellen. Vétek, de nem az ellen, aki ellen annyian gondolják.

Nyilván, amikor van gyerek és sok más élet múlik rajta, nem ilyen egyszerű a képlet.

Én tudom, hogy kísértés és kísértés közt óriási különbség van.

Amíg nem volt megoldhatatlan konfliktus és teljes érzelmi elhidegülés a párommal, észre se vettem más férfit. Amikor jött egy hullámvölgy, megjelent valaki, aki kezdett elvarázsolni, de nem okozott olyan szintű álmatlan éjszakákat, nem szálltak el az érzéseim, nem éreztem azt, hogy vége az életemnek nélküle. Benne volt a lehetőség, hogy váltsak, de simán, erőlködés nélkül tudtam dönteni, és nem az eszemmel, hanem a szívemmel, mert arra jöttem rá, hogy hiába jóképűbb, magasabb a férjemnél, a páromnál, a páromat keresem benne és csalódás, hogy nem olyan, mint ő. Mivel a páromat szerettem, néhány hónapos gondolkodás után ezt el tudtam dönteni és le tudtam zárni azt a srácot. A hullámvölgyön túljutottunk és feleségül mentem hozzá. Viszont 10 év múlva lett egy olyan konfliktus köztünk, ami nem csak elhidegülést okozott, hanem minden érzés és vonzalom elmúlt bennem a férjem iránt és 1,5 év ridegtartás után beleszerettem valakibe. Na Ő az, akit nem egyszerűen kísértésnek mondanám, mert annál sokkal több. Semmit nem enyhült az érzés 2 év alatt, maximum az változik, hogy bizonyos időnként kivakarom magam a halálvágyból és képes vagyok újra élni és felkelni reggelente. Ettől függetlenül belebetegedtem ebbe az egészbe lélekben és nem szeretnék sokáig élni. Hogy ugyanezt érezném-e iránta, ha nem csak lakótársam lenne a férjem, azt nem tudom. Kilépni már nem lehet, mert gyerekeink vannak.

18-as. Nincs szeretőm, de köszi.

Kevés az, hogy én változtatnék, ha a másik nem akar hétvégi apuka lenni. Én ezt soha nem is várnám el tőle.

A semmiért pedig nem megyek végig a válási hercehurcán, akkor se, ha a férjemmel már nem funkcionálunk férfi-nőként.Attól még szülők vagyunk és nem rossz apa. Tehát a gyerekemnek jobb így. Minden eset más, nincs egységesen jó megoldás.