Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Sokan arra hivatkoznak, hogy azért csalják meg a párjukat, mert nincs otthon szex? Valaki csalt már ezért vagy ez csak egy sablon kamu duma?
9essel egyet értek ...
nálam, ha nem vágja rá h oké csináld old meg magadnak! akkor valszeg eszembe sem jutott volna h keressek valakit szeretőnek!
érzelmileg sokáig még a szakítás után is kötődtem az exhez, mégis érzelmeim lettek a szeretőm felé.
mi volt bennem ? düh, tehetetlenség, dac, kétségbeesés, pánik...
mégis egészen a végéig próbáltam rendbe tenni a kapcsolom, feladtam mikor kiderült h már más felé vannak érzelmei. (amúgy a nő 3 hónap után szintén kitette a kevés szex miatt, és azóta sem volt fél évnél hosszabb kapcsolta e miatt, és még mindig nem ismeri el h benne van a gond és nem a nőkben!)
ez volt az első és egyetlen eset, de technikailag nem megcsalás ha a másik fél rábólint, viszont mégis az mert harmadik fél lép be a kapcsoltba.
"Habar az elet is a kezemre jatzott mar nem egyszer. "
Kiemelnèm az IS-t.
Én is bosszút vettem ès az élet is felképelte késöbb. És tudatàban is van.és Ö kèrt tölem bocsànatot mindezek utàn mint ember az embertöl.
Ez tènyleg igy van.vicces az elet.
Az is jellemzö hogy a gazdagok altalaban meddök, de akik nyomorognak oda meg jön 10 gyerek is veletlen.
jó kérdés...
de mint írtam a gyerek előtt nem igazán volt ez gond
előre honnan tudjam h majd 2 év múlva el is felejthetem a szexel a párommal mert h neki alig van libidója? és h addig is csak a gyerek miatt erőlteti meg magát?
másik h valszeg kifullad a kapcsolt és egyik fél sem jut odáig h merjen kezdeményezni egy magasabb szintet. ahol sikerül ott rendbe jött a dolog. de azt látom h sok kapcsoltban benne van h amint gond van lépnek mert van másik ! nem akarnak tenni érte a kapcsoltért a másikért semmit. holt egyszerű dolog szakítani és keresni egy új izgalmas partnert akivel szintén csak addig van minden amíg kellemes nekik ...
ahol tudtak lépni mert felismerték a problémát és akartak tenni ott helytállt a kapcsolat nem volt megcsalás és kinyíltak. rájöttek h nem eldobni kell ami alapban jó hanem megjavítani, beszélni róla, tenni érte.
Nálunk is részben a szex hiánya volt a probléma. mai napig nem értem, hogy valaki a szülés előtt minden másnap akarta a szexet, utána meg inkább késő estig facebookozott, meg TV-zet,megvárva míg én elalszom, mivel hajnalban kelek. Próbáltam ezt megbeszélni vele, de hatástalan volt, mert csak hallgatott. Szülés utáni évben szinte semmi nem volt, utána is jó ha 2-3 havonta. Így meg csak azt éreztem, hogy csak addig kellettem, míg szül, aztán csináljak amit akarok!
Igazából azt nem értem, hogy mit gondol ilyen esetben a másik fél? Cölibátust fogadjon csak azért mert neki nincs kedve hozzá. Meg hogy tud valaki a szexben 180 fokosat fordulni? Az emberben ilyenkor megfordul az is, hogy lehet van valakije, mivel én 3 műszakban dolgozom, így ő tudott pasizni.
7 évig ment ez így, közben egyszer nekem is volt kalandom, de 2-3 alkalomnál több nem történ, mert nemigazán tudtam titokban megoldani a találkozót, így befejeztük. Viszont mikor feltűnt egy normálisnak tűnő nő az életemben, akkor közöltem vele, hogy itt befejeztük.
"Megelőzöm a feminácikat (bár az 1-est nem sikerült): ha a férfi csalja meg a nőt, az a férfi hibája, mert szexmániás disznó, de ha a nő csalja meg a férfit, az is a férfi hibája, mert nem adja meg a nőnek, ami kell neki."
Ha a férfi dug félre akkor a szerető a k-rva, ha a nő dug félre, szintén a nő a k-rva :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!