Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan minősítenétek azokat a vakmerő embereket, akik jelentkeznek a 'Házasság első látásra' című reality műsorba?
Mikor felfigyeltem nemrég az ajánlójára, igazából nem tudtam, hogy akkor ezen most sírjak-e vagy nevessek kínomban. :OOO Mit fognak ezek még kitalálni?: 'Gyerek első látásra?' :OOO
Kb. 20 évvel ezelőtt a Kósa Adolf-féle 'Szerelem első látásra' szerintem még belefért, mert az összejött pároknak igazából semmilyen elkötelezettséget nem kellett vállalniuk. Ha már rövidebb távon se jött be nekik a párkapcsolat, akkor szépen különváltak útjaik mindenféle papírmunka nélkül.
Persze azért kíváncsi lennék, hogy az abban a műsorban összehozott párokból összesen hányan vannak még együtt, akik pedig külön úton folytatták az életüket, ők meddig éltek párkapcsolatban. Gyanítom, hogy nagyon rossz arány lenne az eredmény.
Szerintem aki komolyan gondolja az életét és a párkapcsolatot az nem ilyen műsorokban próbál szerencsét.
A legtöbben a fődíjra hajtanak?
Volt is valami film ilyen témával, hogy a srác és a nő összebeszélt, hogy kell a kecó, a kocsi, a luxus nászút már csak ráadás, meg a teli bankszámla, szóval inkább 1 évig "mátkák" lesznek a média számára... de a végére nem emlékszem.
Szóval a szerelmet így nem lehet erőltetni. És ezzel e jelentkezők is tisztába vannak.
Ide kik jelentkeznek szerinted? Akik kimaradtak a VV xarságokból meg a hasonszőrü celeb pötspörgetősdiből,meg pucéran szigeten lődörgésből.Hírnevet akarnak a médiában ,hátha majd olyan 'sokra' viszik mint a Majka meg VVNemtomki, de a lényeg hogy pénzt kaphatnak munka nélkül.
Igazából csak az a szomorú ,hogy olyan komoly dolgot mint a házasság ,vásári mutatványos komolytalan showműsorrá degradálják.
4-es:
Hát ez az! Lényegében nekem is ezek a gondolatok járták át a fejemet, mikor megláttam az ajánlóját. A kérdés kiírása után olvastam csak jobban utána, hogyan is történik az ifjú házasok összepárosítása. Többek között pszichológust és ilyen-olyan embert tartalmazó "szakértő csapat" próbálja az általuk összeillőnek tartott férfiakat és nőket a lehető legmegfelelőbb módon összeboronálni.
Én is jelentkeztem, de nem hívtak be elbeszélgetésre sem.
Szerintem előre megbeszélt forgatókönyv szerint, amatőr színészekkel veszik fel a műsort.
Magamat Cupido típusú embernek tartom, mikor egy párkapcsolatom kezd előre haladni, beszoktam mutatni a kiszemeltet a barátaimnak, gondolom ezzel más is így van. Nos ennek az lett az eredménye, hogy 8 "haverral" megrövidültem, 7-en össze is házasodtak.
Járulékosan kiszorultam a közös baráti körünkből is. Néhány év leforgása alatt közel 50 fős "csapatom" 1 főre zsugorodott, ő meg kiment külföldre dolgozni már közel 8 éve, egyedül viszont nem igazán van affinitásom bulizni menni sem. Munkahelyen mindenki családos, 50 és afölött.
El is érkeztünk a jelenbe 34 éves férfiként, már nincsenek barátaim (igaz néha előkerül 1-1 ember, ha valamire szükségük lenne pl. pénz, szállás, fuvar, segítség, stb... , de ezzel szerintem ne 8-15 év adásszünet után próbálkozzanak), csak munkatársaim, nem voltam bulizni, nyaralni az elmúlt 9 évben.
Tök átlagosan nézek ki (180cm, 80kg). Próbálkoztam internetes társkeresőkkel, rapid randikkal, kulcs zár randikkal, stb. Itt sem értem el kimagasló sikereket, évek folyamán 17 randit hoztam össze.
Az átlagos külsőmhöz átlagos kereset is társul, sajnos a közhiedelemmel ellentétben a pénz igen is számít.Saját tapasztalatom szerint bő számmal voltak olyan delikvensek, akik a mit dolgozol és mennyit keresel kérdés után léceltek le! Volt olyan, aki nem hajlandó 4 évnél öregebb autóba beszállni. 3 hölggyel jutottam el addig, hogy feljöjjenek a lakásomra, az egyikük nagyon kicsinek találta, klausztrofóbiás rohamra hivatkozva távozott (67m2-es lakás), másik ízléstelennek találta a dekorációt, ami nála kizáró ok (wtf), a harmadik másnap reggel látta, hogy csak ócska 10 megás a netem, meg nincsen plazma TV-ém és adás sincs (takarításnál kilazult a kábel), biztos nem fizettem be, önállótlan link alak vagyok, ami igénytelenségre utal, neki ez nem jön be!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!