Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy mondthatja bárki, hogy a papír nem számít?
Úgy értem nem lesz boldogabb senki tőle, de azt állítani, hogy nincs értelme és jelentéktelen, az egyszerűen nem igaz.
És itt most nem csak a házasságra gondolok, hanem a vele egyenértékű élettársi papírokra is.
Egy esetleges szakítás esetén pont, hogy könnyebb ha az ember nincs kiszolgáltatva a másik jóindulatának nem? És itt inkább a 10 éves kapcsolatokra gondolok, nem az 1-2 éves járásra.
Sok házasulós kérdést olvastam, ahol sokan kifejezetten nem akartak semmilyen papírt. De ezt nem teljesen tudom megérteni, ha valaki tényleg holtomiglan kapcsolatot akar esetleg gyerekkel. Ti mit gondoltok erről?
Vagy lehet, hogy valójában akik nem házasodnak, azok a romantikusabbak. Mert ők aztán tényleg semmilyen módon nem terveznek szakítással, még gondolatban sem. Kivéve, ha elraknak minden blokkot és számlát, de ők ugye nem abba a kategóriába tartoznak.
Lehet, hogy mi akik házasodunk, mi nem bízunk a partnerünkben, és abban, hogy szakítás esetén nem akar majd megszivatni, akik pedig biztosítekok nélkül élnek bele a vakvilágba, ők az igazi lányregényes szerelmesek:)
Mondjuk én nem élettárs kontra házasság vitát akartam, mert a kettő között csak érzelmi különbség van.
Hanem a pasim, csajom 10 évig kontra élettársam/házastársam beszélgetést:)
(És itt kiemelném, hogy ha együtt élek valakivel, az az élettársam, de a házassággal a bejegyzett 20 féle képpen lepapírozott élettársi viszony egyenlő-említette is valaki, hogy meghatalmazást meg mindent lehet külön írni, mintha házasok lennének)
Amúgy köszönök minden eddigi és további kommentet, nagyon örülök, hogy ilyen kultúráltan tudunk erről beszélgetni!
:)
#27, ezzel nem feltétlenül értek egyet, mint kifejtettem #26-ban, ismerkedéskor nem biztos hogy annak kell lennie a fő témának, hogy akarsz-e házasodni. Gondolj bele, egy kb. totál idegennel ülsz szemben (hiszen azért vagy ott, hogy megismerd), első 2-3 randin magamtól nem beszélnék ilyenről. Amikor érezzük, hogy komoly lesz, akkor úgyis szóba kerül, lehet előjönni az elképzelésekkel. A másik az, hogy ha ismerjük egymást, könnyebben kötünk kompromisszumot (akár én is), nyilván aki elvből nem akar barátnő maradni, azzal nem egymást keressük, ez esetben volt jól eltöltött idő, de el kell köszönni egymástól. Szerintem ezzel sincs semmi különösebb baj, kivéve ha valakit sürget az idő, hogy családot alapítson. Aztán, végeredményben ki tudja. Ha ismerkedéskor éppen arra terelődik a beszélgetés, lehet ilyesféle dolgokról is tárgyalni. A te nézőpontod sem rossz, hogy még az érzelmek kialakulása előtt meg kell beszélni, csak én nem látom, hogy minek beszélni róla ha még az sem biztos hogy valaha lesznek érzelmek. Egyetértünk abban is hogy hitegetni nagyon szemét dolog.
P.S.: én is köszönöm a vitát, olvasgatva itt GYK-n igen ritka az olyan eszmecsere, amely ilyen modorban képes folyni.
Végül is....a diploma, nyelvvizsga, forgalmi engedély, jogosítvány is csak egy "papír" Mi értelme van igaz?
Ezek az emberek majd ne legyenek felháborodva, ha a lányukért jött lovag jogsi nélkül, iskolai végzettség nélkül és lejárt forgalmi rendszámú gépjárművel beesik elvinni egy körre a kislányukat, hiszen a papír nem számít semmit! Az ilyen felfogású embereket mindig ilyen 8 általánossal rendelkező személyeknek képzelem el, mert ha a papír nem számít nyilván se érettségije, se jogsija se semmije..ha meg mégis miről beszél és vajon neki miért vannak papírjai? Idióták......
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!