Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » A párom majd 4 év kapcsolat...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A párom majd 4 év kapcsolat után bejelentette, hogy házassági szerződést akar a későbbiekben. Csak en latom igy? (Többi lenn! )

Figyelt kérdés

Múltkorában egy tök random beszélgetés keretein belül közölte, hogy szerződést akar, ha megházadodunk. Ez akkor le se esett, csak jóval később,másnap,amikor rákérdeztem, hogy ki az értelmi szerzője ennek az egész szarevő ötletnek,először tagadta, majd bevallotta, hogy az apja kötötte a lelkére, hogy ilyennek lenni KELL!

És hozzátette, hogy azért kell, hogy amiért ő és az apja megdolgozott, nehogy már hozzám kerüljön.

Én több napja azóta sírva alszok el, sőt, ha eszembe is jut elszorul a torkom. Úgy érzem megaláztak és olyannak hisznek, amilyen nem vagyok és sosem voltam. Ezt elmondtam a páromnak,aki erre azt válaszolta, ha nem kell az ő pénzük, miért ne írhatnám alá.

Ahogy magyarázkodik, úgy vágja maga alatt a fát, tegnap este azt mondta, hogy képzeljem el, ha nekem lenne 2 kocsim és 2 házam,neki meg semmije, hogyan védeném meg, ha nem a szerződéssel.

Legszívesebben csak zokogtam volna,amiért lenéz az anyagi helyzetem miatt. (Még fősulira járok, anyukám pedig egyedül nevel hármónkat.)

Hihetetlen nagyot csalódtam barátomban, én annyira szeretem, az utolsót is odaadnám neki, ő meg mint a kutya a csonttal.

Hogyan beszélhetném meg vele? Nem képes megérteni , hogy ezzel a szerződéssel megaláz, másrészt egy házasságnak nem erről kellene szólnia.



#házasság #pénz #házassági vagyonnyilatkozat
2017. jan. 30. 11:01
1 2 3 4 5 6 7
 21/66 anonim ***** válasza:
90%

Könnyen vagdalkozol most a szavakkal, hogy kilépnél a házasságból, és mennél üres kézzel. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Ha mondjuk már gyerekek is lesznek, akkor is azt mondanád, hogy Te költözöl velük egy kis albérletbe apuka meg maradjon a házban? Vagy akkor rájuk hivatkozva kéred a "jussod"?

Nem azt mondom, hogy fillére pontosan el kell számolni egy házasságban. Nyilván az egyik fél beletehet anyagilag többet a kapcsolatba, a másik fél meg a munkájával (és fordulhat is a kocka). De jelentős anyagi különbség esetén a házassági szerződés igen is fontos.

Még ha a párod dolgozott volna meg mindenért azt mondom az Ő döntése, hogy hagyja, hogy esetleg minden kicsússzon a kezéből. De itt a szülők dolgoztak meg ezért a pénzért, érthető, hogy nem akarják, hogy egy vadidegen esetleg vigyen mindent. Ők azzal a feltétellel adják ezt a gyereküknek, hogy házassági szerződést kell kötnie. Mit kéne tennie a párodnak, lemondani mindenről, hogy a Te önérzeted ne csorbuljon?

Ha nem a pénzre hajtasz ezt írásba mered adni...

2017. jan. 30. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/66 A kérdező kommentje:

16. Persze,teljes mértékben igazad van. De akkor azt nem ilyen szavakkal kell talalni, hogy "Nehogymár a tiéd legyen az, amiert en meg apam dolgoztunk meg..." es tarsai.

Termeszetesen nem tartom 100%-osan hulyesegnek a szerzodest. Inkabb az bant,ahogyan eloadta es ahogy all ehez az egeszhez. Megalazoan...

2017. jan. 30. 11:37
 23/66 A kérdező kommentje:
#20-as igazabol nem tudom, mivel nem nagy anyagi elteres van a csaladjaink kozott, de ahogy nyilatkozott az o penzukrol, ez jott le. :/
2017. jan. 30. 11:39
 24/66 anonim ***** válasza:
92%
Akkor inkabb azon kene elgondolkoznod, hogy miert akarnal egyaltalan hozzamenni barkihez is, aki ugy beszel veled, mint egy kutyaval (se beszelnek en pl.). Szerzodes ide vagy oda.
2017. jan. 30. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/66 anonim ***** válasza:
92%

Kedves Kérdező!


Ezen nem kell megsértődni, ez csak józan ész.


12 éve vagyok együtt a párommal és 3 éve vagyunk házasok.


Nálunk is felmerült ez a kérdés az esküvő előtt. Nálunk is a párom apja hozta fel először.


Én teljesen egyetértettem velük, mert egy esetleges váláskor nem akarnék sárdobálást semelyik részről. Hiába, hogy mi úgy gondoljuk (mármint a pár vagy ti), hogy ez majd örökre szól.


Nálunk is az a helyzet, hogy az ő családja jobb módú. De a szerződést már a párommal közösen alakítottuk ki, hogy mi legyen a közös vagyonnal, közös javakkal, közös házzal, a leendő gyerekek tartásdíjával, egyéb járandóságokkal, saját tulajdonokkal. Azt veszel bele, amit szeretnél.


Én ezt nem éreztem megalázónak csak józan észnek és én sem pályáztam a férjem vagy a családja pénzére sosem.


Közösen leült a két család és felvezettük az ötleteinket, amiket a párommal összeegyeztetünk a szerződéssel kapcsolatban. A vacsora végén még az apósom jött oda, hogy nagyon szégyelli, de ő nem akart megbántani, és, hogy egy kicsit rosszul érzi magát, hogy felhozta az ötletet a fiának. (Ezen aztán, jót mosolyogtunk.)


Az esküvő előtt jóval ezt hitelesítettük és kész. Az esküvőnk pedig csodálatos volt és romantikus, a papír meg valamelyik szekrény mélyén porosodik, senkinek sem jutott eszébe.


Jelenleg én keresek többet a páromnál, de ez senkit sem zavar. Lesznek idők, amikor nekem lesznek idők, amikor neki fog jobban menni a szekér... ilyen az élet.


A lényeg, hogy jelenleg boldogok vagyunk együtt és ez a szerződéses dolog meg eszünkbe sem jut.

2017. jan. 30. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/66 A kérdező kommentje:

21. Apukamnak es anyukamnak is van plusz haza.

Igazabol a valaszaitok alapjan ra kell jönnöm , nem magaval a szerzodessel van baj, hanem a talalassal. :/

2017. jan. 30. 11:43
 27/66 A kérdező kommentje:
#25, köszönöm a válaszod, ez nagyon aranyos. Mostmár megnyugodtam! :)
2017. jan. 30. 11:47
 28/66 anonim ***** válasza:
70%
Sajnálom, hogy ilyen stílusban mondta neked a párod. :(
2017. jan. 30. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/66 anonim ***** válasza:
73%
Én aláírtam, sőt én kértem, hogy legyen. Nekem nincs semmim, nem kell semmit védeni, és pont ezért. A férjem jól keres, befektet, nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy el akarom venni azt, amiért nem én fizettem. És gyerekekkel, váláskor is azt gondolnám, hogy az nekem nem jár. Segíthet anyagilag a gyerekekkel, nyilván mert az ő gyerekei is, de ettől függetlenül arra törekszem, hogy önálló legyek. Azèrt is, mert ha ne adj Isten kiesik a munkából egy időre, akkor sem halhatunk éhen.
2017. jan. 30. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/66 anonim ***** válasza:
100%

Sokan nincsenek tisztában a joggal és ezért akarnak házassági szerződést íratni. Ha a házasságkötés után veszik a közös ingatlant az sem egyértelműen feleződik, ha nem 50-50% tulajdonosok hanem ettől eltérő mértékben állapodnak meg,akkor a helyzet adott, az nem változik meg az idő múlásával sem, nem lesz minden közös. Ha valaki a tulajdonát a házasságkötés előtt szerezte, akkor ahhoz a házastársnak semmi köze sincs, ha felújítást végeznek az ingatlanon és közös kasszából fizetik, akkor a házastársnak lehet ennek megfelelően anyagi követelése, de ha utána még benne laknak évekig(esetleg kiadják), akkor ez idővel elévül. Ha az egyik fél köt egy életbiztosítást,nyugdíjbiztosítást a saját nevére és igazolhatóan a saját a keresetéből fizeti(saját fizetéséből vonják), ahhoz szintén nincs semmi köze a házastársnak. Azon tulajdoni tárgyak, amik névre szóló tulajdoni lappal bírnak, nem képezik tárgyát az osztozkodásnak (autó,hajó),kivéve ha a vásárláskor közös bankszámláról lett átutalva a pénz és a házastárs igazolni tudja, hogy a vételárat közösen fizették. Készpénz esetében bonyolultabb a helyzet, de ha van pénztári kivételi bizonylat,akkor az bizonyító erejű lehet.

Ami a házasságkötés után lett véve, bútorok,háztartási cikkek, vagyontárgyak az mind közös,kivéve ha igazolni tudja, hogy a házasságot megelőző saját megtakarításából fizette.

Sokan ott hibáznak, hogy a közös házat megveszik 80-20% vagyoni hozzájárulás mellett és közös névre íratják, ilyenkor van a balhé és vádaskodás. A szerződés ezen félreértések alapját hivatott tisztázni, ez nem a kisemmizésről szól, hanem a nyerészkedés elleni védelemről.

39F

2017. jan. 30. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!