Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Meddig nyalogatja még a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meddig nyalogatja még a férjem az első házassága sebeit?

Figyelt kérdés

7 éves házasok vagyunk, hónapok óta rengeteget veszekszünk.A férjem már volt házas.Elmondása szerint az első feleségével közös kassza volt,és a nő költekezett.Fodrász,ruhák stb.Először egy kicsi lakásban éltek,aztán a nő azt ígérte,ha vesz egy nagyobbat,akkor szül gyereket.Szépen felújították,aztán a csaj lelépett egy másik fickóval.A válásuk után 2 évvel ismerkedtünk meg.Az egyúttjárás,majd együttélés alatt megbeszéltük,hogy ettőnk lakásából veszünk közösen,én házassági szerződést is javasoltam,egyrészt az előzmények ismeretében,másrészt az én lakásom kicsi.Esküvő után már nem akart közös kasszát,elköltözni sem,de még átalakítani sem a sajátját.Eleinte a hitelre fogta,amit felvett,hogy az első asszonyt kifizesse,de azóta már lejárt.A válásuk nem volt zökkenőmentes,mert a lakás látta kárát,leszakított konyhaszekrényajtó,végigrepedt járólapok stb.Nekünk született egy kisfiunk.Igazából akkor döbbentem rá,hogy én csak második vagyok,illetve engem büntet az előzőért.Nem csinálhattam gyerekszobát,mert neki megvolt a külön szobája az első asszony idejében is.felújítani nem enged,jó a törött járólap,lógó konyhaszekrényajtó stb.

Már nem bírom.

Ha látja,nagyon kivagyok,akkor jön,hogy ő szeret,de neki ez meg az jár,és úgy kell őt szeretnem,ahogy van.Vagy vádol,hogy nekem csak a pénze kellene,azért akarok felújítani.Én is dolgozom,nem sokkal keresek kevesebbet mint ő.Nem értem.


2015. nov. 24. 10:49
 1/6 anonim ***** válasza:
Érdemes lenne elmennetek egy szakemberhez, aki tudna segíteni a gondjaitok megoldásában. Vele beszéltél már komolyan erről, leülve, face-to-face?
2015. nov. 24. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Igen.Szerinte hülyeségeket beszélek.Voltunk párterápián 3 alkalommal,utána azt mondta,ő nem jön többet,túl sokat beszél a pszichológus :(
2015. nov. 24. 11:08
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Eleve nem szabad olyan emberrel kezdeni (akár férfi, akár nő), aki nincs túl minden tekintetben az előző kapcsolatán.

Egyébként meg személyes véleményem, hogy önző és igénytelen :-P Csak a magam igényessége miatt kicserélem a törött járólapot, meg lógó ajtót. Azt meg ne véleményezzem, hogy azért nincs a gyereketeknek szobája, mert neki saját szoba kell ...

Vagy valamivel (akár, ahogy első javasolta szakemberrel) felébreszted a beszűkült kis önző életéből, vagy iszod a levét a választásodnak, vagy te is tovább állsz :-P

2015. nov. 24. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

Nem voltak erre utaló jelek,hogy nincs túl rajta.Talán ha egyszer beszélt a volt feleségéről.Anyósom szapulta nekem sokszor a csajt,innen az információk,hogy mi volt előttem.

Próbálkozom,de ő semmire nem hajlandó.

2015. nov. 24. 11:22
 5/6 anonim ***** válasza:

"Nem csinálhattam gyerekszobát" - normális, hogy a saját gyermekének nincs gyermekszobája? Nonszensz.


"Felújítani nem enged,jó a törött járólap,lógó konyhaszekrényajtó stb." - ez sem normális dolog. Esztétikailag és lélektanilag sem. Fel kell újítani, nincs mese, a felújítással együtt a törött, azaz régi dolgok látványa is eltűnne, ez pedig nem tartaná életben a mindennapokban a rossz emlékeket.


Meg tudom érteni, hogy az előző házassága mély nyomokat hagyott benne. Azonban világossá kell számára tenni, hogy az a nő nem Te vagy, a másik nő dolgaiért ne büntessen téged. Ha mégis ezt teszi, akkor azzal megmérgez téged és ez a jelenlegi kapcsolatot is és pont azt fogja vele hosszútávon elérni, amit el akar kerülni. Egy újabb válást. Mert ez így hosszú távon tarthatatlan. Örökké összehasonlítva lenni és törött/lógó dolgok közötti létre kényszeríteni téged nem túl célravezető.


"úgy kell szeretned őt, ahogy van" - hát közöld vele, hogy téged is úgy kell szeretni, ahogy vagy, ebbe pedig nem fér bele a régi dolgokra való folyamatos emlékeztető.


Kommunikáció.kommunikáció.

2015. nov. 24. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%
Megkérdezném akar-e még egy elvált asszonyt. Ez nem normális. Mi az, hogy jön a baba de neki jár a dolgozószoba ezért nincs átalakítás. Az ajtó cseréje nem felújítás hanem javítás. Ha erre nem hajlanó úgy hagynám ott mint eb a szaharát. Bár igazából nem mentem volna hozzá és gyereket se szűltem volna ilyen embernek. Ez pszichésen sérült. Kérdező te meg gondolkodj el milyen apa lesz. Neki ez jár...az eszem megáll és te ezt tűröd?! Dehogy szeret téged. Ez csak magát szereti. Azért érdekelne mit fog még megtagadni a gyerektől mert az neki jár...
2015. nov. 24. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!