Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van a férjeteknek, élettársatoknak "barátnője"?
Tegnap a férjemmel összebalhéztunk azon, hogy miattam az egyik barátnője (haver), akihez sosem volt semmi köze, csak jókat dumáltak most azt hiszi róla, hogy beképzelt, és hogy a csajnak igaza volt abban, hogy ha majd megnősül, akkor a nő miatt (ez esetben én) majd meg sem fogja őt ismerni. Kiakadtam, mert ez a nő évekig nem is jelentkezett, vagy csak én nem tudtam róla, nem is ismerem, sosem találkoztam vele. Kiakadtam, hogy mi ez a hirtelen bánkódás a haver csaj után. Amúgy is úgy tudtam meg, hogy létezik, hogy mikor haza jöttem a szülészetről, megtaláltam a közös oldalunkon egy archivált beszélgetést vele. Akkor csak gúnyosan megjegyeztem, hogy "kiteszem a lábam otthonról, máris csajozol?" Persze ki akarta törölni, csak véletlenül mentette törlés helyett. Azóta nem is beszéltünk erről, most meg a fejemhez van vágva, hogy én mindenkit elutálok mellőle. Magában már azt sem értem, hogy minek egy családos apának női barátnő.
Azzal zártuk le a vitát, hogy mondtam neki, hogy felőlem barátkozzon akivel akar, már nem érdekel, nyugodtan hívja meg a házunkba egy kávéra, mikor én is itthon vagyok, de ha megtudom, hogy a hátam mögött találkozgat vele, akkor majd viselje a következményeit. Lehet, hogy én vagyok a h...e, de ha nekem lenne egy "barátom", és hiányzik, akkor szeretném megismerni a párját is. Nem sunyin, a szőnyeg alatt üzengetnék butaságokat.
Nektek mi a tapasztalatotok ezzel?
"Magában már azt sem értem, hogy minek egy családos apának női barátnő. "
Mert az embernek szüksége van barátokra.
Szerintem túlreagálod ha bármelyik is akarná már évek óta lett volna közük egymáshoz.
"Magában már azt sem értem, hogy minek egy családos apának női barátnő. "
Mert nem akkor szuletett amikor osszehazasodtatok, nyilvan hacsak nem egy magabazarkozott antiszocialis alkat, vannak baratai/haverjai ismerosei mindket nembol.
Nem kell tulreagalni. Az mar alapbol rossz jel, ha egy artatlan beszelgetest is arhivalni/torolni kenyszerul miattad (mert ugye te sem irtad hogy a beszelgetesben barmi terhelo lett volna).
Szerintem tulreagaltad, ertheto persze ha pont szules utan erzekenyebb vagy a szokasosnal, de azert a minimalis bizalomnak a parod fele akkor is meg kene lennie.
Minek szülnek a nők olyan férfinak akiben nem bíznak?
Bizalom a kapcsolat alapja. Valaha adott okot arra hogy ne bíz meg benne, megcsalt?
"magabazarkozott antiszocialis alkat"
Ne keverd! Aki magába zárkózik, az az aszociális, az antiszociális éppenhogy nem szokott magába zárkózni!
Kérdező: igen, vannak, de távoliak. Baráti viszonyban levő munkatársak. Ismerem is őket.
"Magában már azt sem értem, hogy minek egy családos apának női barátnő. "
Nincs ez túlreagálva. Ez a barátság nem baráti alapokra volt fektetve. Azért kellett titkolni a feleség elől. A férj és a feleség tudja, csak éppen nem történt semmi.
"hátam mögött találkozgatnának meg levelezgetnének"
Miért ti minden mondatott amit írtok egy barátnőnek e-mailt megmutatjátok a párotoknak.
Ott a gyerek, nincs bajod ezért csinálni kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!