Most komolyan nem lennénk "igazi" házasok?

Hát igazából ez már egy régi történet. A házunk nagy, több száz négyzetméter, mi pedig csak hárman vagyunk. Mindegyikünknek van külön fürdője, gardróbja. Sőt, amikor odaköltöztünk, férjemmel kitaláltuk, hogy mindkettőnknek lesz egy saját szobája, ahol a személyes dolgainkat tartjuk, amit úgy rendezünk be, úgy festjük ki, ahogy mi akarjuk, nem kérjük a másik véleményét. ( Én pl. gyerekkorom óta gyűjtöm a pillangókat, viszont férjemet a hideg rázza ki tőle, hogy halott pillangók vannak a falon, tehát a szobámba tettem ki őket, hogy a többieket ne zavarja ). Ott szoktam netezni, olvasgatni is. Férjem is ott szereti csinálni a privát dolgait. Nem gunnyasztunk ott egész nap, a legtöbb időt a földszinten töltjük, eggyütt. Természetesen közös hálónk van, eggyütt alszunk, egy ágyban. Unokatestvérem viszont állandóan

arról papol, hogy ez így nem is igazi házasság, mert semmin sem tudunk megosztozni, minek egy házaspárnak privát szvéra, meg egyáltalán mInek külön fürdő, pár év múlva már aludni is külön fogunk, majd elválunk, stb. Erről egyáltalán nincs szó, a házasságunk álomjó, szinte soha nem vitatkozunk, pont azért, mert megoldottunk egy csomó dolgot ezzel a külön szobával. Csak unokatesóm reagálja túl a dolgot, vagy szerintetek sem vagyunk rendes, jó házasok?