A Fidesz-kormányzás alatt könnyebb élete lett a házas embereknek a családtámogatások miatt?

Max. azoknak, akik az első 1-2 évben vették fel a támogatásokat.

Amúgy az a ház, amit 2017-ben 25 millióért néztünk, most 65 millióba kerül. És jár rá 2 gyerekkel kemény 1,5 millió forint, de jól járnánk, mi? :D

Akkor egy kis "politikamentes" nézőpont, mert látom, megint sikerült nem direktbe ugyan, de kormány-ellenes válaszokat adogatni. És nem vitatom az állításokat, csak ne ez vezérelje a választ.

Mi, a feleségemmel 35 éve "egy szál semmiben" kezdtük a közös életünket. Szó szerint semmink sem volt, csak az elszántságunk és a szorgalmunk. Egy falu széli, istállóból átalakított albérletben kezdtük, feleségem piacozott, én a fősuli mellett segítettem neki. Sosem lett volna lehetőségünk saját lakásra, autóra, így gyerekről sem fantáziálhattunk. Aztán 2001-ben a kormány kedvezményes lakáshitel törvénye nyitotta meg az utat. Addigra persze összekotortunk egy vidéki panelt, amihez hozzátéve a hitelt, vehettünk az agglomerációban egy újépítésű családi házat. Ebből, még a 2000-es években 2 cserével (mármint adás-vétel) most egy zuglói újszerű társasházi lakásunk van, még mindig a 2001-es hitel van rajta (már nincs sok belőle). Közben született 2002-ben és 2004-ben 1-1 gyerek. Volt persze GYÁS, GYED, GYES, de ezek mellett a 2010-ig "menő" progresszív adózás rendesen legatyásított, de túléltük. Mert hiába volt úgymond "magas" a fizum (2000-es években 3-400 eFt), az SZJA elvitte vagy 60%-át! Mert nem érdekelt senkit, hogy mi négyen kell megéljünk abból a pénzből... Szóval 2010-től a családi adókedvezmény, a gyerekek után járó szabik, az egységes adózás, és végül a 2001-es támogatott hitel mind-mind felszínen tartott, sőt, még egy kicsit gyarapodhattunk is. Utaztunk sokat, van autónk és a 2 gyerekünk immár egyetemre jár úgy, hogy el tudjuk őket tartani. Hát ennyi...

Ja, még annyi, hogy mi már sajnos "kinőttünk" a CSOK-ból, de az a plusz pár milliócska is igen jól jönne... Szóval lehet itt boldogulni, és nem "név szerintiként", csak nem siránkozni kell, hanem szorgalmasnak lenni.

(Még azt nem írtam, hogy örökség természetesen nuku, pedig 20 éve már sajnos egyik szülőnk, nagyszülőnk sem él... Még ilyen segítség sem volt soha, a gyerekek 6-7 éves koráig a feleségem nem is tudott dolgozni, de utána is meg tudtuk oldani az ügyes-bajos helyzeteket.)