Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy lehet jobb belátásra bírni egy folyton "füllentő" férjet?
Majdhogynem 10 éve vagyunk együtt, ebből több mint 3 éve házasok. Van egy csodaszép kislányunk aki 2 éves, tehát mondhatni teljes lehetne a kép, mert megvan mindenünk a közös otthontól kezdve az autókig minden. Mindenkinek úgy nekünk is vannak gondjaink, és azt sem állítom hogy minden bútorunk a legújabb, de a nulláról indulva együtt építettük fel a családi otthonunkat.
Voltak nehezebb időink de tovább léptünk, viszont vagy egy jelentős problémám vele amivel már nem tudok mit kezdeni. Folyton hazudik, vagy nagyzol, vagy épp a lényeges dolgokat szándékosan elfelejti megmondani. Apróbb füllentéseken talán még oké, hogy tovább gördülök de most is, egy jelentős dologba hazudott ha nevezhetjük így, annak ellenére titkolt el dolgokat és amikor rákérdeztem, tagadott, és végig se futott a fején hogy talán emlékszem visszamenőleg néhány évre hogy kiről is van szó..
Egyszerűen nem változtat, kiabáltam már, belerágtam a szájába mint egy gyereknek, könyörögtem és semmi javulás. Hát komplett madárnak néz.. Ha pedig szembesítem, még neki áll feljebb, duzzog.. Én azt érzem 30 évesen nem akarok már így játszmázni, nem vagyok gyerek.. Van 1 gyerekem akit nevelni akarok, őt nem szeretném. Egyszerűen nem értem miért nem tud egyenes lenni, ha ritkán beismer valamit lassan 10 éve hallgatom hogy sajnálja neki nem volt példa előtte, sz. r családja volt lóf. gyerekkorral meg miegymás, ne legyek ennyire szigorú..
Kérlek valaki adjon valami tanácsot mielőtt egy ingerültebb pillanatba beadom a válópert...
Nem fog megváltozni. Vagy elfogadod, vagy....
(Mi volt az a jelentős dolog?)
Ehhez szükséges tudni az előzményeket.
Mielőtt én képbe kerültem volna, a férjem szerelmes volt egy nőbe. Ez a nő folyton visszautasította, tehát semmilyen kapcsolat nem volt közöttük. Aztán szépen minden kibontakozott velem, összeköltöztünk és együtt tervezgettünk. Amikor már egy ideje együtt voltunk, mi közösen vettük meg az eljegyzési gyűrűinket tehát nem volt meglepetésszerű, együtt döntöttünk csak a lánykérésben "állapodtunk meg hogy majd ő intézi", azért maradhasson egy szép emlék.
Ebben az időben romlott meg a szüleimmel a kapcsolatom. Nem mondom hogy jól éreztem volna magam vagy hogy nem viselt meg, de úgy érzem a viselkedésére nem szolgáltam rá. Hónapokig, minden egyes nap belém kötött és hozzám vágta nem érdemlek eljegyzést. Azt a gyűrűt én meg sem érdemlem. Rendben.
Egyik reggel, kiderült hogy van egy másik fiókja is. Nagy nehezen feltörtem, igen, érdekelt mi van benne..
És ezt a nőt láttam. Írkált neki, és szexpartnert keresett. Állítása szerint nem csalt meg, puszta kiváncsiság.. Én pedig aznap reggel visszaköltöztem anyuékhoz. Este, egy virággal a kezébe kotorta elő a gyűrűt és mélységes bocsánatkérés közepette kérte meg a kezem. Tehát ennyit a szép emlékről. Végül jóval később békültünk meg..
A jelenben, a férjem ma már vállalkozó, bizonyos dolgot értékesít, tehát bárki bármikor hívhatja. Így volt az egyik ügyféllel is. Néha vele megyek, ha az időm úgy hagyja és segítek a munkában. A papíros része amúgy is az én feladatom. Végülis azt mondta teljesen véletlen volt és ezeknek a családjához ment, de aznap felettébb ügyelt hogy ne menjek vele. A lebukás úgy történt hogy felcsippant a telefonja, ez a hölgy írt neki sok szívecskével, mikor tudna venni még. Először megkérdeztem ki az, (holott pontosan tudtam kiről van szó, eléggé megragadt a fejembe a név és az arc..) és azt mondta nem tudja, biztos valami volt vásárló.. Belehazudott a szemembe. Ott borult a bili.
Igazából csak ugyanúgy hazudott mint eddig,csak most nő került a képbe és
nyilván téged ez érzékenyebben érint,pláne hogy van valami
közös múltjuk a férjeddel...
Ettől még nem biztos hogy bármi is volt vagy van köztük,
de persze nem örül az ember az ilyesminek.
El kell döntened hogy el tudod továbbra is így viselni,tudod még
szeretni vagy nem.Nem könnyű ,hisz ot ta kicsi is,azért még
nagyon fiatalok vagytok.
Én csak azt nem értem, miért kell gyereket vállalni egy eleve szar kapcsolatba :D, mert ez az.
A férjed suttyó, te meg megalkuvó, ha tetszik az igazság, ha nem ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!