Ez most kapuzárasi pánik lenne?

Az előzményekről. Gyerekkoromban végig vertek. Kamaszkoromban verbálisan kaptam, hogy egy senki vagyok. Tiltva voltam mindentől, mindenkitől kb. Nevelőapám narcisztikus nagyon durván. Anyám meg a bologatós, mindenbe beletörődős típus.

23éves koromig éltem velük, mert nem tudtam lépni. Dolgoztam, de a pénzem elvették, 2sulit végeztem egyszerre, nyelvvizsgaztam, hogy megfeleljek nekik. Így is kevés voltam számukra. Emellett életem nem volt, így konkrétan kamaszkorom sem. Mindenből kimaradtam. Nem mehettem a bankettre, ballagás utáni bulira, stb. Parkapcsolatom sem lehetett.

23évesen ismertem meg életem első párját. Kb 1 hónap ismerettség utan megmentett ebből a közegből. Elötte eselyem nem volt szabadulni.

Összeköltöztünk, pszichológushoz jártam. Azt hittem tultettem magam ezen.

Ősszeházasodtunk, lett 2 gyerekünk. Boldog lehetnék.

30 vagyok. Mindenem megvan. Sajat ház, kocsi, család. Mindezt ketten hoztuk össze 7év alatt.

De most úgy érzem napok/hetek óta, hogy nek tudok boldog lenni.

Mivel ilyen hamar összeköltöztünk, a randi korszak kimaradt. 3 randink volt összesen. Így életemben 3 randim volt.

Az elején még megvolt a rozsaszín köd. Kaptam virágot, bókokat, eljártunk étterembe. Most semmi. Ha megemlítem vagy az a válasz, hogy régen se volt ilyen, vagy az, hogy majd lesz. Szeret, ez 1000%, de nem mutatja ki úgy, mint évekkel ezelött. Szerintem ez is hozzátesz a dologhoz.

Mostanában úgy érzem, hogy annyi mindenről lemaradtam. A bulizásról, a flörtölésekről, randikról, gyereknélküli kikapcsolodásokról.

Ezek az érzések miatt, egyre jobban úgy érzem, nem vagyok szerelmes. Hogy nem tudok az lenni, mert valami hiányzik. Egy űr van bennem, amit nem tudom hogy tudnék pótolni.

Tudom, most is vannak lehetősegek. De... randizni. Ferjem nem partner. Flörtölni... hááát köszi. Ha el is jutnék egy buliba esetleg, pl siófoki éjszakába... itt vagyok 30 éves, 2 gyerekes anya. A gyerekek meg otthon hisztiznek érzem/értem.

Gyerek nélkül sokmindent nem tudok csinálni, kicsi a 2. Segítsegünk nincs. Ha ki is kapcsolodnék, ferjemre hagyom a gyerekeket, nem tudok kikapcsolódni. Csak az jár a fejembe, mennem kell haza, mi lehet velük?!

Annyira vegyesek és számomra is tisztázatlanok az érzeseim, hogy nem tudom mit csináljak, mit érezzek. Hova menjek.