Eredményes lehet az, ha az első párunkkal házasodunk?

Én még szűz voltam mikor megismertem, es egyből beleszerettem a második férjembe. De akkor nem lehettünk együtt, nem is volt köztünk semmi. Sok-sok év múlva jöttünk csak össze, addig én elég sok férfivel voltam hosszabb-rövidebb kapcsolatban. Utolag sokat gondolkoztam, mi lett volna ha egyből összejövünk. És őszintén szólva, nem biztos hogy jó lett volna. Kellett hogy kiéljem magam, hogy szerezzek egy csomó testi-lelki tapasztalatot, jó eséllyel nem tudtam volna hűséges lenni hozzá, ahhoz kellettek az évek meg a kapcsolatok. Ferjhez mennem nem kellett volna, de a fene gondolta hogy még válás közben összejövünk annyi év után...

De ha valaki az elsőnél úgy érzi hogy vele akarja leélni az életét (és ez kölcsönös), akkor a legnagyobb hülyeség lenne csak ezért eldobdni, hogy tapasztaljon. Ez vérmérseklet függő is. Vannak akik egy egész életen at tudnak hűségesen szeretni

Én örültem volna, ha elsőre megtalálom az igazit, egyáltalán nem vágytam arra, hogy több pasival lefeküdjek, de sajnos nem voltam szerencsés ilyen szempontból. Volt pár kapcsolatom, Több csalódás is ért, mire megtaláltam az igaz szerelmet, a lelki társamat, de végül összejött:)

A férjem pedig a másik oldal. Pár évvel fiatalabb nálam, a 21-et akkor töltötte be amikor már együtt voltunk, soha nem volt neki más semmilyen szinten. 22 volt amikor összeházasodtunk, ( én 25), és azóta is együtt vagyunk, most már 13. éve.:). Egyáltalán nem hiányzik más egyikünknek sem. Ő is csajozhatott volna ha annyira akart volna, elég jó pasi hozzá, simán talált volna partnert, de egyszerűen ő komolyat keresett, viszont a mindennapi életben nem jött senki aki érdekelte volna, tenni meg sokáig nem tett érte. Én is komolyat kerestem egyébként kezdetektől, 19 évesen kezdtem célirányosan randizni- ismerkedni, így aztán emiatt is óhatatlanul összejött pár kapcsolat,vagy kapcsolat kezdemény, bár előbb utóbb mindig kiderült, hogy nem illünk össze. Ő a 20. éve végefelé járt, amikor úgy döntött, hogy szeretne párt találni, és tett is ezért, így tudtunk pár hétre rá megismerkedni azon a netes társkeresőn, ahol én is fent voltam:)

még jól is esnének az olyan megkötöttségek, hogy pl. kivel találkozok, kivel beszélek - aki ezt várja el, azt aznap el kell hagyni.

Én nem azáltal érzem, hogy a páromhoz tartozok, hogy parancsol és megszab dolgokat, hanem hogy szeret és általa önmagam lehetek.

Az az igazság, hogy a jó kapcsolat nem a véletlen műve. És nem is az számít, ki mikor jön össze és hogy hanyadik.

Ha az ember érett felnőtt, érzelmileg is, és önmagával is tisztában van, és a párja is, akkor képesek egy harmonikus és hosszútávú kapcsolatot fenntartani. Ha megvan a kölcsönös bizalom, törődés, szeretet, elköteleződés, akkor abból egy jó házasság lehet.

"Nem is bánom, hogy a szerencsétlen, véges tini viszonyok kimaradtak az életemből."

Azét nem bánod, kérdező, mert nem tudod, mi maradt ki az életedből. Hadd világítsak rá a példának okáért csak egy valamire: férfi és nő lelkivilága, gondolkodásmódja ég és föld. És ezeket a különbségeket csak a másik nemtől lehet megtanulni, kitapasztalni. Mégpedig a kudarcaink, a csalódásaink során és árán. Minden életkornak megvannak a maga kötelező körei, amiket ha nem futsz le, később visszaüt a hiányuk. Nem kizárt, hogy az első legyen az igazi, de mire mész vele, ha te magad tapasztalatok híján nem tudsz számára az igazivá válni?