Miért érezted azt, hogy azzal az emberrel szeretnéd összekötni az életed, akivel megtetted?

Fura, hogy pont arra írtál példát, amikor nem az a lényeg, hogy AZ az ember legyen, akivel megtette, hanem maga a házasság, lényegtelen, hogy kivel. A kérdésed meg arról szól, hogy pont VELE.

Érdemben nem tudok válaszolni, mert nem vagyok férjnél, és nem is szeretnék. Ha Ő nagyon ragaszkodna hozzá egy 2 tanúsat el tudnék képzelni, de csak VELE. A házasságra amúgy semmi szükségem, mással kizártnak tartom, nekem olyan ok nincs.

Mert megtudtunk nyílni egymás előtt, értsd minden apró, szégyellni való dolgomat úgy tudtam megosztani vele, hogy nem röhögött ki, nem nézett kevesebbnek miattuk. Itt gondolok pl arra, hogy középiskolában addig jártam az iskola mellé, amíg meg nem buktam egy tantárgyból, ami miatt évet kellett volna ismételnem, de inkább estire mentem és amellé is gyakran mellé jártam...kínkeservesen és hosszú évek alatt sikerült azt az egy tantárgyat érettségiig vinnem. Míg minden másból 4-es, 5-ös voltam.

De a párom elfogadott ezzel a léha múlttal együtt.

Illetve az érdeklődési köreink is megegyeznek, a hobbijainkat is tudjuk együtt is, meg külön is csinálni.

Sosem problémáztunk azon, ha a másiknak volt fontosabb dolga, mint egy randink. Pl amikor a párom vizsgázott az egyetemen, én mondtam neki, hogy arra figyeljen, ha elege van akkor keressen, de én nem zaklatom.

Ő ugyanígy viszonyult hozzám amikor nekem voltak vizsgáim, mert időközben megjött az eszem és megtáltosodtam.

Sosem problémáztunk, ha a másik ellenkező nemű baráttal találkozott, akkor sem ha csajos vagy pasis estét tartottunk, akkor sem ha összefutottunk egy exünkkel.

Tudtunk úgy távolt lenni egymástól, hogy nem féltékenykedtünk. A legrosszabb külön töltött idő 27 nap volt és 1300 km-nyi távolság.

A leggányabb, betegséggel cifrázott, hányós hasmenős napokat is együtt vészeltük át.

Képesek voltunk és vagyunk őszintén kommunikálni a "büdös a szád/lábad/akármid"-től egészen a "ne haragudj ez a haj/ruha/ing/akármi rosszul áll rajtad és előnytelen" típusú beszélgetésekig. Sosem sértődtünk meg ilyeneken.

Szeretjük egymás szüleit és ők is minket.

Jól érezzük magunkat egymás baráti társaságában.

Ezek és ezer más apróság 5 év alatt azt bizonyította számunkra, hogy valószínűleg hosszú távon, házasságban is tudnánk működni. Így hát egybekeltünk.

Nekem főleg racionális. Jogilag így tiszta. Mi akartunk lenni egymás legközelebbi hozzáartozói, ha a másikkal történik valami, ne az csak anyja legyen aki tud intézkedni. Ha az egyikünk meghal, ne a szülei örököljék a közös megtakarítást. Ha születik gyerekünk, ne kelljen apasági nyilatkozat. Fel tudjuk venni a babavárót, meg közös hitelt ha kéne. Ilyesmi indokok miatt. Nem akartunk jogilag nagy senkik lenni egymásnak, úgy, hogy évek óta együtt éltünk, és gyerekre készültünk.

Meg amúgy jó is volt az esküvő, és kellemesebb így 25 felett a pasim helyett azt mondani, hogy a férjem.