Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Gyanakszom, hogy a férjem megcsalna. Szerintetek?
Már régebb óta furának látom a viselkedését. Régen ha korán bement dolgozni, akkor 3 nagyon max. 4 körül már itthon volt. Most meg állandóan a munkára hagyatkozik, hogy sok dolga van, miközben azt panaszkodja, hogy a termelésük mennyire visszaesett a vírus miatt... Az utóbbi napokban elhessegettem ezeket a gondolatokat, már-már meg is felekeztem a rossz megérzéseimről.
Szinte mindennap megkérdezem, hogy mi volt az ebéd a melóban (motivációként, hogy ötletet merítsek), ma is megkérdeztem. Erre mutatja a képet a telefonjából (tök átlagos hús, átlag körettel), h lefotózta nekem. Furcsállni kezdtem ezt, h minek is fotózta le nekem az egyszerű rántott húst, miközben sosem szokott ilyet, maximum ha napközben épp az idő tájt beszélünk és itt-ott elküldi, hogy ő ebédel. (Ma is beszéltünk ebédidőben)
Tudom, tudom, rendkívül ostoba logikának tűnhet, de valahogy nekem annyira úgy tűnt azzal a kaja fotó mutogatással, mintha magát akarta volna fedezni, hogyha netán meglátom képet telefonjában, akkor nehogy elkezdjem kérdezni, hogy hát ezt kinek fotózta le... Fuu, ahogy visszaolvasom, én is nevetek picit az egész sztorin, de belül mégis szól a kis veszharang... :/
Telefonjában sosem turkáltam, nem is szeretnék...
Egyébként mostanában észrevettem, hogy nagyon sokat tetszikel egy közös csaj ismerősünket instán. Nem nyomoztam, hanem már szemet szúrt.
Nekem is az a véleményem, hogyha megszólal a kis vészcsengő a fejedben, az általában nem véletlenül van. Valamint, ha változás áll be a szexben, az is gyanakvásra adhat okot.
Én a helyedben óvatosan utánajárnék a dolognak (még nem mondj neki semmit). Figyi, jogod van tudni, hogy kivel élsz együtt. Ezek mellett pedig valóban beszélgessetek sokat.
Majd írj, hogy mi a helyzet.
Hát, ha ez mostanság történik, akkor nem lehet, hogy azon kattog, hogy mi lesz, ha nem lesz munkája, vagy kevesebb lesz, vagy hogy álljon talpra, vagy hogy tartsa meg a vállalkozását, vagy munkahelyét, stb?
A legtöbb férfi általában magában rágódik a problémákon, olyankor a libidóval is gond lehet,
egzisztenciális félelmek gyötrik, bizonytalanságok.
Ne faggasd, hanem beszélgess vele minél többet, és ne gyötörd, ne féltékenykedj, hanem éreztesd, hogy mellette állsz a gondokban, bajokban, és együtt mindent át fogtok vészelni, bármi is történjen.
Azt gondolom hogy mikor megszólal az a kis vészcsengő, akkor ott nagy valószínűséggel gond lesz.
Nálam legalább is még eddig mindig így volt. Legutóbb is ...
Ha mar "szagot" fogtal, akkor ott valoszinuleg tobb lesz. A tudatalatti csodakra kepes, valoszinuleg kiszurtal mar valamit, aminek nem vagy a tudataban. Vicces ez a kajas fotozos sztori igy leirva, de igen, pont ezek azok a jelek, amikre tudatosan legyintesz egyet, pedig valosak. Ahogy az instas dolog is tudatosult mar benned. Lesz meg tobb ilyen is, mert most mar az osszes erzeked keresi a kirakos darabjait.
Nem feltetlenul csalt meg, de tuti, hogy nem csak te vagy a kepben, hanem minimum alakul valami. Beszelj vele, az artani nem arthat, de marhara meggyozonek kell lennie, mert villamgyorsan elparolog a bizalom reszedrol, ami a kapcsolat alapja.
44F
Fél 6, és ő kitalálta, hogy bemegy dolgozni, mert nem tud aludni... Mondom neki, h na ezt te sem akarod, h elhiggyem, ugye?! H ő nem fog velem osztozni.
Még ilyet sem csinált sosem azelőtt.. Fél 8-8-kor szokott kezdeni..
Hat ordas kaumnak tunik, raadasul hulyenek is nez. Pontosan mire varsz es meddig?
Teljesen mindegy, hogy megcsal-e, vagy sem, ne a fustolgo puskacsovet keresd, az ilyen viselkedesre is lehet azt mondani, hogy koszi nem kerek beloled. Nem kell indokolni, csak magadban lezarod az egeszet es kozlod vele, hogy te mar ezt nem akarod folytatni, reszedrol vege mindennek, pakolja ossze a cuccait. 1 percig sem muszaj egy olyan kapcsolatban lenni, ahol a masik gyanusan viselkedik, magyarazkodik es hulyenek nez. Akarmilyen banalis dolog is van mogotte ez nem mukodik egy kapcsolatban.
44F
Tulajdonképpen mire vársz? Ha ennyire zavar a viselkedése, kérdezd meg tőle.
Akármi van, feltételezem meg lehet beszélni vele és megoldást találni.
Attól nem lesz jobb, hogy csöndben, mérgelődve várod a semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!