Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan bocsássam meg a férjemnek a korábbi válását?
Én a második felesége vagyok. Mikor megismerkedtünk, kifejezetten jó passzban voltam. Sokat sportoltam, szakmailag motivált voltam, intelligens, vonzó, és élveztem az életem a kisiskolás lányommal, akit egyedül neveltem babakora óta, és akivel tök jó közös programjaink voltak. A férjem akkor még más férje volt, bő fél éve született kisbabájuk, és boldogtalan volt. A felesége állandóan kiabált vele, szidta és megalázta őt, és olykor a kisbabával sem beszélt szépen. Amíg csak barátok voltunk a férjemmel, azt tanácsoltam neki, legyen megértő és türelmes, nehéz időszak az első életév. Ő viszont elviselhetetlennek élte meg az otthoni légkört, el akart válni, mi pedig lassan egymásbaszerettünk. Tudtam, milyen egy lelkileg nonstop bántalmazó társ, és megértettem, hogy szabadulni akar. Hozzám költözött, a válás lezajlott, amiért mindenki elítélte őt a környezetében. A kicsi hozzánk került, az anyának nem volt ereje/kedve/motivációja küzdeni, lemondott a jogairól, mi pedig rossz anyának bélyegeztük.
Villámgyorsan összeházasodtunk, és utána szinte azonnal megfogant a közös babánk is, úgyhogy egycsapásra háromgyerekes anya lettem. Mivel egy gyerekkel elég jól ment az egyedülálló anyaság, azt gondoltam, családban sima ügy lesz a 3 gyerek. Tévedtem. Jelenleg gyeden vagyok a kicsivel, a másik kettő oviba és iskolába jár. A férjem látástól vakulásig dolgozik, nekem meg minden erőm és energiám a gyerekekre, a logisztikára és az itthoni ügyekre fordítódik, semmi másról nem szól az életem. A karrierem megtorpant, a sportot abbahagytam, szociáis életem nulla, elhíztam, és szép lassan depressziós lettem. Egy rakás kakinak érzem magam. Rengeteget sírok, kiveszett belőlem az öröm és az életkedv. Ugyan nem ordibálok a férjemmel, de nem is vagyok túl jó társaság. Ő persze állítja, hogy nagyon szeret, és igyekszik a kedvemben járni, de sokszor gondolok rá, hogy egyszer már elhagyta a nőt, akivel boldogtalan volt. Vajon mikor kezdi el utálni a mi közös életünket is? Jelenlegi helyzetemben borzasztóan igazságtalannak érezném, ha elfordulna tőlem, és nagyon szeretném, hogy kitartson, és támogasson, amíg rendbe nem jövök. Nem pont ugyanezt érezte a volt felesége? Mindig azzal jön a férjem, hogy de a volt felesége kiabált vele, szidalmazta őt. Ami tudom, hogy elfogadhatatlan, de most úgy érzem, hogy a verbális agresszió (az ex) és a napi tíz sírvafakadás (én), nagyon is fakadhat közös tőről, és talán pont ugyanolyan nyomorultul érezte magát az ex is, mint most én. A férjem pedig nem állt mellette a végsőkig, hanem elhagyta. És ha nem is félek attól, hogy engem is elhagy, attól nagyonis tartok az előzmények fényében, hogy intoleráns a depressziómmal szemben. Nem mutatja jelét egyelőre, de nem tudom, hol vannak a határai, és azt sem tudom, hogy észreveszem-e azokat.
Amikor a válás miatt a férjem ellen fordult a környezete, nekem a párjaként mellette kellett állnom. Az volt a feladatom, hogy megértsem és támogassam őt. Most viszont én is kezdem úgy érezni, hogy hibázott, és kezdem érteni, miért látták rossznak őt az embernek.
Próbálok a saját tapasztalataimba kapaszkodni, és visszaemlékezni a nagylányom apjára, akitől nagyon sokat szenvedtem, és akivel kapcsolatban soha nem merült fel bennem a kétely, hogy hiba volt-e elhagynom. De ő megcsalt, nyitott kapcsolatot akart volna, és megütött. Azért az mégsem ugyanaz. A férjem exe egyáltalán nem tűnik olyan borzasztónak. De ha ezt megosztanám a férjemmel, úgy érezné, hogy én voltam az egyetlen ember, aki támogatta és hitt neki, hogy az ex egy szörnyeteg, és most én is kételkedni kezdek benne, ez nagy veszteség volna neki. Különben is, a múlt az múlt. Ha tegyük fel tényleg hibázott, azzal már úgysem lehet mit kezdeni, nem érdemelne megbélyegzést vagy felhánytorgatást. De olyan nehéz szabadulni attól, hogy ilyesmiken gondolkozzak. Szeretném ezt az egész kérdéskört letisztázni magamban, szeretnék bízni benne, és bármennyire is hülyén hangzik, szeretném megbocsátani neki, hogy elhagyta a feleségét. Ti mit gondoltok erről az egészről? (Csak kíméletesen légyszi.)
Így jártál. Te kezdtél ki házas emberrel, akinek fél éves a gyereke. Amikor elvált miattad, akkor örültél, hogy megszerezted.
Most akkor örülj, hogy a tiéd. Megnyerted azt a pasit, aki az első hullámvölgy után lepattan, és mindenben a nőt tartja hibásnak.
Akkor eszedbe se jutott, hogy miért csak a feleségét szidja? A saját hibáit belátta?
Tiszta lap, másnak nincs értelme, csak megmérgez a félelem. Ha ehhez az kell, kérj bocsánatot az extől...
Ez egy korszak, nem marad így, ezek a kicsik is felnőnek és újra több időtök lesz magatokra meg egymásra. Szervezd ki a gyerekeket heti egyszer 2-3 órára nagyinak, bébiszitternek vagy szombat délelőtt legyen velük csak apa. És járj el futni vagy pszichológushoz, templomba, barátnőhöz vagy valami művészeti körbe... bármit, ami hiányzik ahhoz, hogy megtaláld magad újra. Vagy menjenek ők sétálni játszóra és te csak aludj. Mindenkinek kell szabadság még a szeretteitől is, hogy újra lehessen nyúzni, ez nem szégyen. Ha csak a kötelező mókus kerék és állandó teljesítmény-lét van otthon, attól jönnek a paranoiás gondolatok meg a depresszió.
Keress fel aegy pszichiátert. Ha tényleg depressziós vagy, azt kezelni kellene, és onnantól könnyebben viselnéd a terheket, és nem látnád ilyen sötéten a jövőt.
Tényleg nem könnyű a helyzeted, de a depresszió teszi elviselhetetlenné.
Menj orvoshoz!!! A gyerekeidnek szükségük van rád. Meg a férjednek is.
Sehogyan, neked semmi jogod megbántódni azon, hogy a férjed téged választott. Ami az exet illeti, szerintem elég sok mindent elmond róla, hogy nem küzdött a saját gyermekéért - márcsak ezért is gondolom, hogy a válás nem feltétlenül volt rossz ötlet.
A helyes kérdés inkább az lenne, hogy magadnak hogyan bocsáss meg, amiért ekkora idióta voltál, hogy így belerohantál ebbe a kapcsolatba, 3. gyerekbe, stb. Mármint a jelenlegi problémáid nagy része abból adódik, hogy a férjed MOST, NEKED rossz férjed, és nem foglalkozik eleget a gyerekekkel, nem pedig az, hogy az előző házasságában egy másik nővel mit csinált. Ez pedig gondolom azért van, mert nem gondoltátok át, hogy hogyan is fognak kinézni a mindennapjaitok három gyerekkel. Három gyerek, amiből kettő kicsi és az egyik nem is a tiéd az SOK, főleg, hogy a férjed semmit nem segít (az, hogy "igyekszik a kedvedben járni" az kevés).
Amit a férjeddel tenni tudsz az nem az, hogy utólag hibáztatod egy olyan döntésért, amiben te magad is részt vettél, hanem az hogy a mostani problémára kerestek egy megoldást. Valahogy el kéne érni, hogy kevesebbet dolgozzon, többet töltsön a gyerekeitekkel és ezáltal legyen időd saját magaddal foglalkozni, újra sportolni valamint elmenni egy szakemberhez, amire nyilvánvalóan szükséged van.
Ne aggódj, majd lesz egy új barátja, aki azt tanácsolja neki hogy legyen megértő és türelmes, aztán lassan egymásba szeretnek.
A három gyereket sajnálom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!