Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az örömszülőket nem akarják esküvő előtt bemutatni egymásnak. Érdemes harcolni ezért?
Gyerekem 10 hónap múlva házasodik, és nem szeretnének bennünket, örömszülőket összehozni esküvő előtt.
Én már felajánlottam a lányomnak, hogy ide is meghívhatjuk anyós-após jelöltet egy ebédre akár, de a fiatalok nagyon ellenkeznek. (Vannak bajok a másik családban, na de akkor is...)
Közben visszahallottam, hogy a fiú szülei is nehezményezik, hogy nem vagyunk összehozva.
Mindössze 30 km lenne.
Hagyjam, és majd megismerjük egymást az esküvőn? Érdekes lesz bemutatkozni a házasságkötő terem előtt...
Igen, volt egy mélypont.
Amúgy vicces, én onnan mérem le, hogy Bp. agglomeráció, 70-es főút mellett lakunk.
Amikor ideköltöztünk, szombaton délután 1-től 6-ig félóránként dudakoncert, mentek a polgi felé be a városba esküvőre.
Ez kb. tartott 2005-ig, utána egy nagy-nagy szünet volt. Idén nyáron talán 4-szer hallottam ilyen dudakoncertet, de már ez is valami, mert előtte tizen évig semmit.
Vagy valóban kevesebben házasodtak mondjuk 2005-2015 között, vagy több volt a kéttanús vagy a szolid esküvő kevés vendéggel.
De pl. a lányomék tegnap intézték az éttermet, amikor a pasi elővette a határidőnaplót, már 2019-re is volt beírva foglalás lagzira. Most mintha növekvő tendencia lenne.
Kedves kérdező!
Sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagy, én megértelek.
Mi a párommal tavasszal házasodunk össze. Párom szülei jóval idősebbek mint az én szüleim, tudtommal az időseknek "illene" kezdeményezni, hogy hát na... meg szeretnénk ismerni a menyasszony szüleit. De abszolút nem nyitnak a családom felé. Addig még van időnk, de én akkor is ki fogok "harcolni" egy közös találkozót. Lehet sokaknak nem ciki, de nekem/nekünk nagyon kínos lenne, ha a szülők a hivatal előtt mutatkoznának be egymásnak. Arról nem is beszélve, hogy kb 100 vendégünk lesz + kamerást is fogadunk fel, nehogy már meg is legyen örökítve ez a gáz szitu.
Szóvan kérdező, ha a lányoddal tényleg olyan jó viszonyban vagy, nyugodtan kérdezd meg tőle még 1x, esetleg külön a vőlegényt is. Annak ellenére, hogy csak 21 éves vagyok, én is egyfajta íratlan "illemnek" tartom, hogy a szülők megismerjék egymást a nagy nap előtt.
Ha ez után sem akarják, akkor sajna nincs mit tenni. :(
Ha csupán rajtam múlna én se mutatnám be az anyóst (elvált szülők vannak a páromnál). Nagy tömegben valahogy eloszlik a szégyenérzet amit érez az ember.
A párom viszont kifejezett kívánsága hogy mutassuk be egymásnak a szüleinket még az esküvő előtt. Ezt a kérést én tiszteletben fogom tartani, épp ugyan ezért tiszteletben kellene tartanod hogy a lányod meg nem akarja bemutatni.
Simán kultúrált dolog a másik emberre nem rá eröltetni az akaratodat. A hátamögött a párját ezzel nyaggatni meg egyenesen undorító.
Mi 8 éve vagyunk együtt, 2 éve együtt is élünk. Augusztusban mi is esküszünk és a lányoddal kb egy idős vagyok.
Teljesen normális ha nem akar egy ilyen kényelmetlen helyzetbe önklnt bele ülni. Pláne ha egyikük se akarja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!