Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az esküvőd szervezése alatt, vagy magán az esküvőn történt olyan dolog (beszólás/keverés) amit nem tudsz megbocsátani valamelyik rokonnak, barátnak, ismerősnek?
nálunk a helyszínre tettek többen megjegyzést az esküvő szervezése alatt, rosszul esett, de arról szó sincs hogy nem tudtam, tudtunk volna megbocsájtani. Egy közepes árkategóriájú, de igen csak korlátozott létszámú helyet néztünk ki. Sokan turkáltak a zsebünkben hogy miért nem hívünk meg több embert és akkor másik helyen (hozzá teszem olyan helyeket ajánlottak amiktől a hajam égnek állt pl.: üzemi konyha meg egyebek) nem vagyunk sznobok, de azért szerettük volna megadni a módját, nem pedig prolis szintre lesűlyedni csak azért hogy olyan rokonokat is meg tudjunk etetni illemből akiket már nem láttunk évek óta vagy pl a párom nagynénjét aki 3 év alatt a nevemet nem volt képes megjegyezni, pedig vele azért fél évben egyszer találkozunk. Mindezek a megjegyzések úgy hogy, amikor még csak keresgéltünk akkor mondtuk hogy hol szeretnénk, senkinek nem volt semmi kifogása, csak utána hogy lefoglaltuk!
unokatestvérem is csinálta a hacacárét mert kb olyan lendülettel próbálta az esküvőszervezésből (mondván hogy segít) kivenni a részét mintha az ő esküvője lenne és nem a miénk! itt külön figyelni kellett rá hogy úgy tegyem helyre, hogy ne essen neki rosszul, mert nem rosszat akart, csak elragadtatta magát :)
Nekem a 7-8 éve legjobb bnőm, azóta sem beszélünk...
Felkértem koszilánynak. Ruhát nem akart venni, én vettem meg neki vaterán, abronccsal, postával 3.500ft volt, kész vagyon. De a napi doboz cigire futotta. Na mindegy is, ezen nem akadtam fenn.
Más városban volt a vacsi mint a polgári, a szertartás után volt fotózás, mondtam, h senki se menjen el, mert konvojban megyünk - plusz senki nem is tudta kb, hogy hova megyünk. Na, bnőm elment, mert h ő tudja, hova kell menni. Hát, nem tudta. Elment egy helyre, csakhogy annak az étteremnek a rendezvénytermében volt (amit tudott, mert mikor mondta, hogy kicsi a hely, mondtam neki, hogy a rend.teremben lesz). Vacsi után másik bnőm kérdezte, h hol vannak. 120fős esküvő volt, nem vettem észre, h nem értek oda. Akkor kölcsön telefonról felhívtam, és még én lettem leba-va, hogy miért nem veszem fel a telefonomat és miért nem válaszolok fészbúkon... aztán dacosan közölte, hogy neki elment a kedve az egésztől, behozza az ajándékot és hazamennek... na mondom, akkor ide se gyere...
Utána az egyetemen odajött, lerakta mellém szatyorba a ruhát, se köszönt se semmi és elment. Még ő volt megsértődve...
Másik, amit csak furcsálltam, de annyira nem volt vészes, már fenn se akadtam rajta: férjem unokatesójának volt bnője, akit szintén elhívtunk, bár nem ismertük, de régi kapcsolat, így gondoltuk illőnek. A csajszi körmös, bejelentkeztem hozzá előtte hétre és mivel nem ismertem, mondtam neki, h ki vagyok, hozzánk jönnek majd esküvőre (csak azért, hogy tudjon hova tenni). A körömért elkért 5.000ft-ot, utána ketten a pasival hoztak 10.000ft-ot ajándékba. Nem a pénzen akadtam fenn, mert nem azért lettek meghívva, de nekem valahogy furcsán jött le. (mellesleg én is körmözök, csak akkor a sajátomat nem akartam csinálni, és tisztában vagyok vele, mennyi egy köröm alapanyagköltsége, pláne számla nélkül..)
Na mindegy, ez annyira nem is megsértődős, csak fura volt..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!