Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Templomi esküvő = színjáték?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Templomi esküvő = színjáték?

Figyelt kérdés

Elnézve a környezetemet gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy a korábban a vallás iránt a legcsekélyebb érdeklődést sem mutató, sőt meg sem keresztelkedett emberek az esküvő közeledtével sietnek gyorstalpaló jegyesoktatásra, és megkeresztelkednek, kizárólag az esküvő kedvéért. A papok természetesen arra számítanak, hogy a házasok az esküvő után majd járnak misére, és meg is ígértetik az egybekelőkkel. A templomi szertartáson megesketik őket, hogy életüket keresztény szellemben folytatják majd, és gyereküket is ennek megfelelően nevelik. De ő is tudják, hogy miután kilépnek a templom kapuján, soha többé nem fognak oda belépni. Istentiszteletre egészen biztosan nem. Az egész műsor csak a nagymamáknak, a barátnőknek, meg a lányok gyerekkori álmainak szólt.


A Tízparancsolat is felhívja a figyelmet arra, hogy a keresztény ember kizárólag az egy Istent követheti, az ő nevét hiába szájára nem veheti, és hogy a hazugság bűn. Miért kezdődik mégis annyi ember házassága mindjárt egy hazugsággal? Ha valaki nem hívő, miért kényszeríti a "keresztény" család hazugságra?


Nem vitatom, hogy vannak párok, akik életében a vallás eleve fontos szerepet játszik, erre igényük van, és hitéletüket mindketten közösségben gyakorolják a házasságkötésük után is. Megállapításommal tehát nem őket kívánom provokálni, és nincsen szükségem ellenpéldákra, mert tudom, hogy van ilyen is. Ha tisztességes vagyok, elmondom őszintén az atyának, hogy nem, én nem hiszek Istenben, és nem is akarok templomba járni, csak ragaszkodik a család a színjátékhoz, kérem vegyen benne részt. Vajon belemenne? És ha igen, akkor ő igaz keresztény?


2010. febr. 17. 17:57
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
85%
Szerintem a papok nem hülyék, tisztában vannak vele, hogy a legtöbb ember csak azért megy a templomba házasodni, mert úgy szokás.
2010. febr. 17. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
38%

Nézd, nagyon jó példa rá anyukámék esküvője. Ugye csak akkor esküdhetsz templomba, ha meg vagy keresztelve, elsőálodozó voltál, stb...Na most anyukám nem járta végig ezt az utat, csak keresztelve van. A pap mégis megeskette őket a templomba. Miért? Kapott egy üveg bort (!!!) és egy egész csirkét. És elfogadta! Tehát, igen, belement a színjátékba.

Én szeretnék templomba esküdni, de nem azért mert vallásos vagyok, hanem mert szeretnék végigmenni a templomhajón királylányként. Tudom, ez nem szép dolog, de nem fogok emiatt a vallás felé fordulni. Bár most, hogy belegondolok, mégsem. A páromnak már volt esküvője (templomi), tehát ő elvileg nem nősülhet újra ott. Na megbeszéltem magammal lemondok a templomi esküvőről :) Bocs az elkalandozásért..

2010. febr. 17. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
71%

Ez egy sokszerplős színjáték. A papok sok esetben bármit megtesznek, ha le vannak fizetve (van, akinek tarifa-táblázata is van erre).

Én nem házasodtam templomban, mert megvetem az egész kereszténységet úgy, ahogy van, Bibliástul, Tízparancsostul. A családomban senki sem vallásos, a pompa és cicoma meg nem érdekel.

Hűséggel meg nem azért tartozom a házastársam felé, mert egy pap vagy egy kétezer éves legenda- és horrormese-gyűjtemény azt mondja, hogy annak kell lennem, hanem mert tényleg szeretem, és tisztelem is egyúttal. Nemcsak őt, hanem magamat is, amiért nem okozok lelkifurdalást magamnak.


Persze akinek kell a cicoma meg a zsoltáréneklés, az házasodjon felőlem templomban, én emiatt nem leszek képmutató, és nem tagadom meg magam és az elveim. Aki köpönyegforgató, az ilyenkor remekül kivilantja a foga fehérjét. Ez meg szerintem inkább nevetséges és szánalmas, mint megható.

2010. febr. 17. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%

A papok nem utasítják vissza az ifjú párt, akkor sem, ha tudják, hogy soha többé nem fogják üket látni a templom kapiun belül.

Viszont azér van kivétel is, akik nem a szokás, színjáték miatt ragaszkodnak a templomi esküvőjükhöz.

2010. febr. 17. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
38%

Elég sajnálatos, hogy akárcsak a fejében is megfordul egy vallástalan, netán ateista embernek, hogy templomi esküvője legyen. Pedig sokaknak számít a külsőség, a puccparádé. Ha legalább az egyik fél vallásos, akkor az illető vállalja a felelősséget, s őneki kell betartani azt, amit az Istennek ígér.


Vajon így is (ha csak színből csinálják) megkapják Isten áldását a házasságukra?


Ha nem jelent semmit, ha a szülők, nagyszülők tudják, hogy gyermekük/unokájuk nem vallásos, ők követik el a legnagyobb bűnt, hogy ráerőszakolnak egy olyan ígéretet (keresztény házastársi élet és gyermekek keresztény szellemben nevelése), amelyet az illető nem akar.


S talán egy kicsit magukba is nézhetnének, hogy talán ők sem végeztek alapos munkát, s nem tartották be az annak idején Istennek tett ígéretüket. Ugyanezt szeretnék, hogy a lányuk/fiuk se tartsa be?


Ha én a pap helyébe lennék, akkor ha valaki nyíltan kimondja, hogy nem hisz Istenben, nem adnám össze a párt. Nem adnám össze, de persze próbálnék rájönni, hogy miért nem hisz, beszélgetni vele, helyes irányba terelni.


Egyébként szerintem lehet, hogy az ilyen esküvőknek 99%-ban az a következménye, hogy a templom tájára sem mennek az összeházasodottak, esetleg a gyerek keresztelésekor (ha megkeresztelik egyáltalán), elsőáldozáskor és ha netalántán eljut, akkor bérmálkozáskor. De minden egyes eseményben benne van az a lehetőség, hogy talán valami megváltozik.


(lehet, hogy naív vagyok! Nekem ez mondjuk furcsa, mert én vallásos vagyok és mindig is az voltam, szóval nekem nem csak színjáték lenne, hanem jelent is valamit. És próbálok olyan férjet választani, hogy neki is jelentsen.)

2010. febr. 17. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
31%

19:57

Második vagyok (akit vélhetően leszavaztál, mert képmutató). Nem mondtam, hogy nem hiszek Istenben. A vallásban nem hiszek. Nagy különbség. Meg vagyok keresztelve, néhanapján voltam templomba. DE! Istent nem egy "házban" kell keresni, hanem önmagadban. Nem kell nekem ahhoz egy személy (pap), hogy megtaláljam a közös hangot az öreggel, ha akarom. Amúgy meg véleményem szerint az egyház a világ legnagyobb képmutatóbb személye, nem az aki templomban esküszik a szépség kedvéért. Jártam a Vatikánban, láttam mi megy ott, micsoda kincsek vannak felhalmozva, milyen luxusban élnek ott az emberek. De abból nem adakoznak a szegények felé, nem segítenek az árvákon. Na akkor ki a képmutató? Gondolj csak a "ne ölj" parancsolatra. Hány embert végeztetett ki az egyház mert nem volt szimpi nekik a nézetük, életformájuk, véleményük?

Tehát szép és jó ez az ájtatosság, "hogy de én olyan férjet keresek, meg én járok templomba", de ne kövezz és ítélj meg egy olyan embert aki nem veszi be ezt a maszlagot és csak a szépsége miatt akar templomi esküvőt.

Bocs az offért...

2010. febr. 17. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%

Szia második. Nem szavaztalak le, mert nem is mondtam rólad véleményt. Saját véleményemet mondtam el és ezzel senkit nem kívántam megsérteni.


Való igaz, hogy Isten nem egy házban lakik (bár a templom az Isten háza), Isten lélek és mindenütt jelen van.

Persze, sokan, sokfélével támadják az egyházat és lehet, hogy néha joggal. A kincseket, amelyeket láttál a középkorban szedte az egyház, amikor még volt dézsma és ajándék.


Nem azt mondom, hogy nem esküdjön templomba az aki nem hisz, csak nem sok értelme van. Ha nem vagyok beteg, akkor ugye nem megyek el orvoshoz.


De ha már templomi esküvőt akarunk, akkor legalább legyünk őszinték. Mert láttam már olyat, hogy a lány/fiú egyáltalán nem volt vallásos, meg sem volt keresztelve, s a párja kedvéért vállalta a keresztséget és a templomi esküvőt. Nem innék rá mérget, hogy hirtelen lett hite, de az, hogy hajlandóságot mutat, az már egész jó jel a semmihez képest.


Végülis, ha azt nézzük, bár a házasság szentség, a felek egymásnak szolgáltatják ki. Így még ha nem is hisz Istenben, a házastársának csak nem hazudik, amikor örök hűséget fogad. Viszont a beleegyezést a pap veszi ki, s a házasságot a JóIsten áldja meg.


Miért olyan nagy baj, hogy nem értem, miért házasodik templomban a nem hívő? Én sem házasodnék református vagy baptista templomban, mert nem ugyanazt valljuk.


(mondjuk ha református lenne a férjem, akkor lehet, hogy az ökumenizmus nevében engednék annyit, hogy legyen jelen egy lelkész is)

2010. febr. 17. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
58%

Még csak annyi, hogy anyukádékat akkor is meg kellett volna esketnie a papnak, ha nem visztek neki semmit, mert elegendő hozzá a keresztség is!


És én megértem a te álláspontodat is. S sajnálom, hogy így (hogy a párodnak már volt templomi esküvője, csak abban az esetben lehet mégegy, ha az előző felesége meghal, vagy a házasságot érvényteleníttetik a pápával.

19:57

2010. febr. 17. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
39%

És gondolod fogja érdeklni a papokat, hogy már esküdött templomban? :) A válaszom: nem érdekli. Simán összead minket. Akkor lehet, nem velünk van a hiba.

Ajánlom, hogy látogasd meg a Vatikánt, hallgasd meg amit ott mesélnek, és rájössz, hogy nem minden kincs van a régből. Vannak igen igen friss termékek is :)

2010. febr. 17. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:

Biztosan így van, bár a hitemen vajmi keveset változtat. Én már túlléptem az anyagias Egyházon. Én is tudok dolgokat, pl. a munkatársak fizetését alig tudják kifizetni, de hollóházi porcelánból van a szökőkút.


Elég nagy probléma nemcsak lelkiekben, hanem egyházjogilag is. Egyébként ezt mondjuk lehet, hogy nektek kellene elmondani, mert nem minden pap kérdez rá. (Nem feltételezik ugyanis minden betérő párról, hogy már van egy szentségi házassága)

2010. febr. 18. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!