Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mit szólnátok ha egy expasitok, akivel már évek óta nem éltek együtt, de tartjátok a kapcsolatot barátként, el akarna jegyezni hirtelen?
Látjuk, hogy nincs sememlyikünknek senki komoly, de 33-37 évesen már vágyunk a gyerekre, ez a logika, meg hogy jól elvagyunk.
De nagyon megbántott anno,(vegzos egyetemista kornukban) nem is gondolok rá "úgy" csak a szakmánk összeköt, ezért lassan egy jó barátság alakult ki kettőnk között a harag helyett.
Én szeretnék már gyereket, tudom hogy ő is, és az is hogy hiába randizgatok, kevés férfi akar, pedig 3 komoly is volt 2-3 évesek, mindig ezen csúszott el a dolog. Adjam fel a nagyŐ ketesését, és nyugodjak le a barátom mellet, mert vele legalább elvagyok és akar gyereket, vagy várjak 33 évesen, hátha betoppan a nagy Ő?
Egy kérdés a fontos: Szereted őt szerelemmel vagy csak szereted mint embert? Vagy egyik sem, csak félsz, hogy kifutsz az időből?
Engem is nagyon megbántott egy srác akit eddig az igaz szerelmemnek hittem, rózsaszín köd stb stb. Aztán szakítottunk és szépen lassan rájöttem, hogy kihasznált és jópárszor meg is csalt. Azóta ő futott ki az időből :)
Azt akartam ezzel mondani, hogy még véletlenül se elégedj meg valakivel akit nem szeretsz (tudom "öreg vagyok én már a szerelemhez, az tiniknek való" de NEM). Tényleg úgy akarsz neki gyereket szülni, hogy ahogy rá vagy a gyerekekre nézel nem érzel szeretetet?
Igaza van az elsőnek.
Ha annyira szeretnél gyereket, de nincs rá megfelelő partner, akkor én a mesterséges megtermékenyítésen is gondolkodnék. Persze nem mindegy, h mellé egy pénzelőt is keresel-e, szeretnél-e, aki ugyanúgy felelősséget vállal a gyerekért... Mert nekem valahogy ez jön le. Igaz, drága az orvosi beavatkozás, de inkább így, minthogy csak azért szüljek olyannak, aki ki tudja, h aztán h fog viselkedni, vagy mennyire használja majd ezt ki..
Akkor vágj bele, ha egyedül is fel tudod nevelni! Nem véletlen, hogy az exed. Kapcsolatként ez nem biztos, hogy működni tud. Ettől még lesz egy gyereked, és biztosan nagyon fogod szeretni, ő is részt vehet vasárnapi apukaként az életében, és ha ez mindkettőtöknek megfelel, akkor mindent bele! De előtte döntsd el, hogy gyereket akarsz vagy családot.
Tegyetek egy próbát: randizzatok, esetleg cuccoljatok össze, és várjatok pár hónapot, hogy mennyire működik. Még jól is elsülhet.
De addig ne kezdjetek bele a "babaprojektbe", amíg bizonytalan vagy. Szánjatok rá egy évet legalább, mielőtt végleges döntést hoztok.
Első válaszoló vagyok
Igazatok van teljesen. De, nekem a közvetlen környzetemben az elmúlt fél évben 3 párnál is született baba, akik mind legalább 5 éve együtt voltak. Tudjátok, igaz szerelem, eljegyzés, baba. Az egyik párból a srác a 9 (!) hónapos terhes párját megcsalta mert az utolsó hónapokban nem volt szex...
A másik párból a srác a gyerek születése után 2 héttel otthagyta egyik percről a másikra a lányt, és egy hónap múlva már szerelmes képeket posztolt valaki mással.
A harmadik párból a srác a fél éves gyerekkel hagyta ott a lányt, mert rájött, hogy ő még kalandozgatni strigulázgatni akar.
Mind 30 körüli párokról van szó.
Az eredményük: egy apa nélküli gyerek (hagyjuk most a láthatási időt, megosztott felügyeletet). Tudom milyen, mert apa nélkül nőttem fel.
Szóval, ha nem vagytok biztosak benne, akkor ne "csináljátok meg" azt a szegény gyereket.
Azt kellene már megtanulni minden egyes nőnek, hogy azt a gyereket magának szüli. Nagyon sok férfi hagyja ott a még terhes, vagy kisgyerekes barátnőjét/feleségét, nem csak olyanok, akik kész tények elé voltak állítva (a nő "elfelejtette" bevenni a gyógyszert), hanem olyanok is, ahol közösen tervezték a gyereket.
Azt írod, nagyon megbántott, egyáltalán nem vagy belé szerelmes, ráadásul arról nem szól a kérdésed, hogy mindenképpen házasságban szeretnél szülni, nem a férj, hanem egyedül a gyerek hiánya tesz boldogtalanná.
Ha közös gyereketek lesz, onnantól kezdve 18 évig el kell ezt az embert viselned. Nem költözhetsz csak úgy el a gyerekkel, nem viheted el külföldi nyaralásokra az engedélye nélkül, ha szétmentek biztosítanod kell neki a láthatást, mindenbe beleszólhat stb. Továbbá ha tényleg felbukkan a nagy Ő, jobban elfogadna egy spermabankból származó gyerekkel, mint úgy, hogy a csomag mellé jár az igazi apuka.
Persze a tiéd a döntés, de én biztosan nem mennék hozzá és nem vállalnék vele együtt gyereket.
Magyarul kompromisszumot kötnétek egymással (egyikőtök sem talált még jobbat), mert ketyeg a biológiai órátok? Szegeny gyerek...
Aztán ha megszületik a baba és apuka életŕbe betoppan a nagy ő, akkor egyedül maradhatsz a gyerekkel. Ha meg a te életrdbe toppan be, akkor szenvedsz majd évekig és megbánod a döntésed...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!