Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elmondhatom neki, hogy milyen lánykérésre vágyom, vagy az követelőzés?
Már beszéltünk az eljegyzésről, általában ő hozta fel a témát, puhatolózott, mi a véleményem róla, nem tartom-e még korainak, én pedig pozitívan reagáltam, mert örülnék neki, ha megkérne. Még a kapcsolatunk elején szóba került az is, milyen lánykérésre vágyom, és mondtam, hogy kislánykori vágyam, hogy álomszerű, gyönyörű lánykérésem legyen. A páromnak jó a szervezőkészsége, kreatív, tehát gondolom, hogy valami szuper lánykérést dolgoz majd ki nekem, DE nem hiszem, hogy tudja, mire vágyom igazán, mert ezt így nem mondtam neki... Én nem szeretek a középpontban lenni, és nagyközönség előtt szerepelni sem, de azon a napon mégis szeretnék. Nem tudom, miért, de mindig így képzeltem el, és ha egy hétköznap délután kérne meg kettesben otthon a kanapén ülve, nem lenne olyan kifogástalan a boldogságom, mint ez esetben, mert tudni fogom, nem fog már beteljesülni kislánykori álomlánykérésem, mert életem nagy Ő-je nem úgy kérte meg a kezemet, ahogy szerettem volna.
Kérdésem, hogy elmondhatom neki, mesélhetek neki e vágyamról, vagy az úgy követelőzés lenne részemről? Így is, úgy is megszervezett lánykérésem lesz, tudom, hogy tenni fog érte, csak nem tudja, hogy pontosan milyenre vágyom...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Valójában mi a fontos neked? Hogy vele legyél és ő kérje meg a kezed, vagy hogy megvillanthasd a világnak az "álmaid lánykérését"?
Szerintem elmebaj ez a pörgés a lánykérésen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Oké, értem, hogy vágyik rá, de azért ez nekem kicsit meredek:
"ha egy hétköznap délután kérne meg kettesben otthon a kanapén ülve, nem lenne olyan kifogástalan a boldogságom"
A másik ami nekem elgondolkodtató:
"nem tudja, hogy pontosan milyenre vágyom..."
Most akkor egy adott lánykérési szcenárió kell? Hol van itt a párja? Az ő igényei? Az ő vágyai? Az ő ötlete? A férfinak akkor mindössze az a dolga az eljegyzés során, hogy teljesítse hajszálpontosan a lány által megtervezett, elvárt körülményeket? Biztos, hogy ez egy kiegyensúlyozott kapcsolat jele? A lányt miért nem érdekli, mi az, amit az ő párja szívből tud/akar adni, ami NEKI eszébe jutott volna? Miért akar belőle puszta "végrehajtót" csinálni?
Nekem meg attól lenne hiányérzetem, hogy sosem derülne ki, hogyan kérne meg az, akit szeretek...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
5, akkor rövidítek és a válaszra szorítkozom, minden egyéb megfontolás és felvetés nélkül:
"Igen, követelőzés."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
7, őrjítő vagy, de tessék, jó napom van, kiszolgálom az igényeidet:
"Igen, szerintem követelőzés."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
8.: nem én vagyok az őrjítő, csak te vagy savanyúuborka, aki szerint attól jó egy kapcsolat, ha senkinek sincsenek a másik irányába elvárásai :) pedig tökéletes kapcsolat csak a mesékben van anélkül, hogy tenni kelljen érte.
Tudod ahhoz, hogy mindkét fél boldog legyen, kommunikálni kell és bizony néha elmondani, hogy mire vágyunk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!