Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Mit gondoltok erről a helyzetről?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok erről a helyzetről?

Figyelt kérdés

Párommal 3 éve vagyunk együtt, 9-10 hónapja lakunk együtt.

Párom anyukája megjegyezte, hogy szeretné megismerni a szüleimet /kb. 2 hónap múlva kerülhet rá sor/.

És megjegyzést tett finoman, hogy addigra egy gyűrűt azért hozzunk már össze, tehát eljegyzésre célzott.

Bevallom őszintén, nagyon nem tetszett a véleménye.

Nem az eljegyzés lehetőségével van bajom, és elhiszem, hogy csak jót akar, de ne ő mondja már meg, hogy mikorra időzítsük ezt be.

Úgy szeretnék erre visszaemlékezni, hogy saját elhatározásunkból, közös akarattal jutottunk el erre a kis fordulópontra az életünkben.

Természetesen ennek fényében nem is lesz ilyen esemény X hónap múlva sem, mert nem érzem azt, hogy bármi beleszólása is lenne a dologba.

Természetesen párom sem az a tutyimutyi fajta, akinek megmondanak akármit, de semmiképpen se az "anyós" kitalációja szerint essen meg ez a dolog.

Jogos, ha úgy érzem, hogy elutasítom az eljegyzés lehetőségét emiatt?

Egyébként szeretnénk persze egyszer majd összeházasodni, de amíg nem érezzük ezt késznek, addig senki se szóljon bele.

Meg egyébként is, ez a dlog 2 emberről szól.

Nem is mernék ilyet senkinek mondani, mert az 2 ember dolga.

Megértem, hogy jó szándék vezérli, de ne szóljon bele.


2015. aug. 26. 17:31
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
szerintem ha anyósodnál laktok akkor bizonyos szinten érthető, mert gondolom azt akarja, hogyha már ott laksz akkor az tartós legyen, és ne az legyen, hogy 2 év múlva egy másik nő lakik ott. Ok, hogy se az eljegyzés, se a házasság nem garancia semmire, de sokan gondolják, hogy az. Ha viszont külön háztartásban éltek, akkor semmi köze hozzá.
2015. aug. 27. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 A kérdező kommentje:

Teljesen külön lakunk.... :)

semmi pénzért nem laknék szülőknél :D

2015. aug. 31. 09:34
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!