Hogyan reagál más nő ilyen Valentin-napi ajándékra?

Előző hozzászólókra reagálva:

1. Egyáltalán senki sem hajt utánam.

2. Lehet, hogy most már nem szerelmes belém, de tudom hogy az volt, de akkoriban is mindig össze-vissza beszélt. Mondta már, hogy nem szerelmes, mondta már hogy igen. Most is azt mondja, hogy engem szeret, amin már nem tudom mit ért, mert hát ugye lehet hogy csak emberként szeret. De mivel nem egy romantikus alkat valóban, könnyedén lehet hogy nála ilyen a szerelem. Mert ha célozgatok rá, hogy félek, hogy elmúlik a szerelem, akkor csak hallgat...De máskor is szokott hallgatni, amikor nem ért egyet velem, csak nincs kedve reagálni, én meg olyankor a hallgatását beleegyezésnek veszem és sok félreértésünk volt már ebből.

A Valentin-napot kitárgyaltuk végül. Mondta, hogy virágot mindenképp adott volna, és ő csak jót akart a parfümmel. Tudtam én is, és mondtam neki, nekem többet ért az sms amit aztán küldött. Elmagyaráztam neki, hogy azért voltam olyan hülye, mert gyűrűre számítottam. Azt mondta, ő nem venné meg nélkülem a gyűrűt, mert én olyan vagyok, képes lennék kihajítani az ablakon. Ebben egy kicsit igazat is adtam neki:) Elmondtam neki szóban is, amit írásban, (mert e-mailben nem kommunikál velem komoly dolgokról), hogy mennyire bánt, hogy csak terhesen akar elvenni, és hogy mi lenne ha elvetélnék...Erreföl azt mondta, hogy egyáltalán nem igaz, hogy csak terhesen venne el. Pedig én emlékszem, hogy mindig ez volt a reakciója. De most tényleg úgy beszélt az esküvőnkről, mint amin már ő is gondolkozott. Elkezdte mondani, hogy kiket hívna meg, stb. Mintha nem is lett volna soha kérdéses, hogy összeházasodunk. De mondott valamit, amiből megértettem, miért mondta régebben mindig azt, hogy előbb terhesség, aztán esküvő. Ő nagyon vágyik gyerekre, igazából a mostani beszélgetésünk alatt világosodtam meg, hogy mennyire nagyon. Azt mondta, ha előbb talált volna megfelelő lányt, neki már rég lenne gyereke. És azért mondta mindig azt, hogy majd ha terhes leszek, akkor vesz el, mert nem bízik abban, hogy én tényleg fogok neki szülni. És be kell valljam, jogosan nem bízik bennem, mert én már az első randevúnkon elmondtam neki, mert szóbakerült, hogy nem igazán szeretnék gyereket. Aztán amikor aznap hajnali 5-ig chateltünk, megkérdeztem tőle viccből, mi akadály van még köztünk, azt felelte, hogy idővel akarjak gyereket. És abban az első őrületesen boldog évben lehetségesnek tartottam, hogy neki tudnék szülni. De aztán jöttek a problémák, elhidegülés, rózsaszín köd felszáll, stb...És most itt vagyok újra ebben a cseppet sem gyerekbarát világban, és azt se tudom, hogy a párom valaha szerelmes volt-e belém igazán, és most tényleg megint elképzelhetetlenül nehéznek tartom, hogy gyereket szüljek. Nem vágyok rá se testileg, se lelkileg. És ő látja ezt. Tudja, hogy imádom a kutyáimat és belepusztulnék, ha egy gyerek miatt nem vehetném többet a karomba őket. És ilyenek miatt joggal nem bízik abban, hogy fogok neki szülni. És csak most értettem meg, hogy ezért fordította meg a sorrendet és ezért akart csak terhesen elvenni. És ezt meg is értem. Ha valakinek ennyire fontos a gyerek, akkor arról nem szabad lemondania. Én se mondanék le senki kedvéért a kutyáimról. Ha véletlen nem lehetne gyerekem, én magam válnék el a páromtól. De azt is megmondtam neki, hogy ennyi rizikót neki is be kell vállalnia értem. A nagyobb rizikót nőként úgyis én veszem a nyakamba, ha gyereket vállalunk. Az meg nem megy, hogy csak én kockáztatok, ő meg semmit. Tiszteljen már meg azzal, hogy előbb elvesz és aztán a többi. És rájöttem, hogy nem is lett volna neki ezzel semmi gondja, ha én nem állok ilyen ambivalensen a gyerekvállaláshoz. Ez azért azt hiszem egész más, mint amikor azért vesznek el valakit, mert véletlenül terhes lett és már mindegy volt. Így már sokkal jobban fel tudom dolgozni az egészet.

Hát, térdeplős, meg úgy egyáltalán akármilyen lánykérést tőle hiába is vártam volna szerintem. Ő az a fajta férfi, akivel az ember egyszercsak azon kapja magát, hogy megbeszélik, hány fős legyen a lagzi, és hogy istenőrizz nem lesz tánc, stb...

Volt nekem olyan pasim, aki romantikus dalokat énekelt csak nekem egy zongora mellett, és nagyon jó hangja volt és nagyon jól játszott, rémes szerelmes versekkel bombázott, csak mikor olyanja volt, betört 1-2 ablakot, és megütött. És a legnagyobb gond, hogy nem is szerettem.

Most van a szöges ellentéte, de inkább legyen ilyen, komolyan mondom. Most is mondott egy olyat, hogy szívem szerint kiszaladnék a világból bánatomban. Azt mondta, hogy neki megfelelő vagyok, és miért akarok tökéletesen szép lenni, mikor ő se egy Brad Pitt? Mi az, hogy megfelelő vagyok??? Komolyan mondom, már az se érdekel, milyen ruha van rajtam, és ha csak ő lát már nem is sminkelem magam. Olyan rondának érzem magam ezektől a szavaitól, hogy az valami elképesztő. Ma ki is röhögte az öltözékemet, de mondtam is neki, hogy nem mindegy mi van rajtam, úgyis ronda vagyok...Csak azt nem értem, ha annyira nem tetszem neki, az elején miért tudott úgy hívni, hogy szépségem?

Na mindegy, ha biztosan tudnám, hogy nem szerelmes belém, szakítanék vele, de nem tudom:(

Azt ős is megerősítette, hogy a rózsaszín köd felszállt, és azért nem olyan egyszerű már semmi, mint az első évben, de ő ezt nem éli meg olyan tragédiaként mint én.

És azt határozottan megcáfolom, hogy együtt tudnék élni vele, ha nem lett volna belém szerelmes. Már az elején is ezért akartam vele szakítani, de akkor szerelmet vallott, azért nem szakítottam. És azóta is mindig ezen bukok ki, és most is azt mondta hogy szeret. Majd lehet, hogy megkérdem tőle, hogy ezalatt mégis mit ért.

Az biztos, ha hozzámegyek is, emiatt nem leszek túl boldog menyasszony, mert nem érezteti velem, hogy neki szép lennék. Nincs is kedvem menyasszonyi ruhát nézni se. Neki úgyse tetszek semmiben.