Szerintetek mitévő legyek?

Három éve ismerek egy lányt, akivel négy hónapja élünk együtt kicsit sajátos módon, mivel én Pécelen élő stroke-beteg édesanyámat ápolom, ő pedig egy budai bérlakásban lakik, ezért gyakorlatilag kétnaponta tudunk csak együtt lenni. Nekem van autóm, én ingázok a barátnőm, a munkahelyem és édesanyám lakása között. Mivel Pécelen édesanyám egy nagy családi házban él, felvetettem, hogy mi lenne ha odaköltöznénk, és én kocsival bevinném Pestre, ha bármilyen dolga lenne, erre azt mondja, neki az összes barátja budai, ráadásul fél a kutyáktól (ehhez tudni kell, hogy édesanyámnál nincs kutya, csak a szomszédban, de az nem jön át) ezért nem akarja feladni az ottani életét. Az első furcsaságok két hónap után jelentkeztek: állandóan féltékenykedett és a régi barátnőim után érdeklődött, akikről nem szívesen beszéltem neki, de ha igen, akkor egy-egy szóba belekapaszkodott és máris megvolt a veszekedés. Aztán volt olyan, hogy egy fárasztó nap után rövid ideig tartó szex után közölte velem, hogy mindenki mással jobb lenne a szexuális élete, mert én önző vagyok és nem figyelek rá kellőképpen. Ekkor el akartam hagyni, de visszakönyörögte magát. Utána a más kapcsolatból született lánya pénzszórása miatti idegességében engem torkollt le, hogy négyezer forintnál többet nem költhet egy hétvégén, ezért ne menjünk sehova (megjegyzem a benzinpénzt mindig én fizettem, ő csak az ebédről gondoskodott). Aztán most telt be nálam a pohár. Egy hónapja megfázott, és azt mondta azért, mert valahova velem kellett mennie, ezt még lenyeltem, bár rosszul esett, mert én soha nem hibáztatok senkit a megfázásaimért. Aztán egyik nap reggel fél nyolckor afeletti örömömben, hogy együtt vagyunk, jó reggeltet súgtam a fülébe és átkaroltam, mire minősíthetetlen hangon közölte, hogy én most felébresztettem, ezért elszúrtam a napját, miattam nem tud meggyógyulni, azonnal menjek haza. Végülis nem hazamentem, hanem megvettem és hazacipeltem neki egy karácsonyfát, amiről előtte abban állapodtunk meg, hogy együtt választjuk ki, csak ő nem akart eljönni megvenni, és még be is vásároltam neki. Teljesen egyedül éreztem magam, amikor a fát cipeltem, egy lakó segített a kaput kinyitni, mert a párom délelőtt fél tizenegykor még aludt. Aztán hazaértem, és egy óra elteltével a barátnőm felkelt, majd egyből lecseszett, hogy semmiben nem számíthat rám, egyáltalán nem vagyok figyelmes, sőt önző vagyok, mivel betegen se hagyom aludni (megjegyzem előző nap fodrászhoz el tudott menni, aznap pedig a barátnőivel kávézni, majd színházba ment). Ezen nagyon kiborultam, hiszen előző nap 4 áruházba is elvittem, hogy a szüleinek ajándékot vehessen, ráadásul a karácsonyfát is egyedül vettem meg és a bevásárlást is egyedül intéztem, szóval azt mondani, hogy semmiben nem számíthat rám, és hogy önző vagyok, enyhén szólva is igazságtalannak éreztem. Ráadásul sokszor felemlegeti, hogy jó nekem hogy van autóm és bármikor oda tudnék menni, de mivel 35 km távolságról azonnal nem ugrom akkor, amikor ő akarja, ezért odaveti, hogy nem is szeretem, bezzeg más férfiak... Mindig csak taxisnak néz, odarendel, amikor úgy akarja, aztán menjek el, amikor már nincs rám szükség. Úgy érzem, hogy a barátnői és a munkája érdeklik csak. Egyszer a munkahelyére is be akartam menni ebédet vinni, de megtiltotta, mondván egy percre se mehetek be, mert ez a szokás. Nagyon csalódott vagyok, pár napja zokogtam, annyira bántott az igazságtalansága. Mindig csak a hibáimat keresi, sohase azt, amit érte teszek, azt elintézi azzal, hogy semmiség. Pedig másképp indult a kapcsolat, a legkülönfélébb szép helyekre is elvittem, gyertyafényes vacsorákat rendeztem neki, Valentin napra gyertyafény expresszre szóló jeggyel leptem meg, hollandiai tulipáncsokrot rendeltem a munkahelyére, és most karácsonyra is készültem egy közös fotónkról készült gravírozott kristállyal. Nem tudom mitévő legyek. Igaz, hogy ő többször mondta, hogy szeret, de szerintem én vállaltam nagyobb áldozatot érte (három helyen: a munkahelyen, nála, és édesanyámnál kell megállni a helyemet, folyton úton vagyok), amit egyáltalán nem értékel. Irigy az autómra, irigy arra, hogy néha az édesanyám főztjét eszem. De a gondjaimra persze nem irigy, azokat nem is akarja átvállalni. Szóval ez az én helyzetem. 40/F