Mit csinálnátok a helyemben? Mi lenne a legjobb döntés? Jogosan vagyok kiakadva rá? Vagy csak hormonhiszti lenne az egész?

6 hónapos terhes vagyok, de apukával még nem élünk együtt. folyamatban van a költözés, csak épp nem jutunk 5ről a 6ra.

Kaptunk egy olyan lehetőséget, hogy kapnánk tök ingyen egy lakást, nagymamámé, csak évek óta üresen áll, csak ki kellett takarítani, am be is van bútorozva, minden megvan, ami kell. Ha ez nem lett volna, páromhoz költöztünk vna, ahol édesanyjával élt eddig. Hely ott is lenne, kényelmesen elférnénk mind, csak épp én nem biztos, hogy szeretnék oda menni, így hogy lenne lehetőség külön menni. Jól kijövünk egyébként, semmi bajom nincs anyósommal, de akkor is úgy gondolom, jobb külön. Arról nem is beszélve, nem tudom mért van, de egyszerűen úgy érezném, ott csak vendég lennék, nem érezném otthon magam.

Ezeket elmondtam páromnak is, azt mondta megérti, igazam van, bele is egyezett a költözésbe. én szépen kitakarítottam a házat, festés is volt, én már egyébként át is cuccoltam, azt beszéltük, az ő ágyát visszük magunkkal, fölösleges újat venni. A minap mondtam is neki, hogy kész van minden, lehet költözni, erre ő kitalálta megint h az jutott eszébe, h mégis mehetnénk hozzájuk is.

Erre én teljesen kiborultam, hogy tiszta hülyének nézet már, eddig akárki kérdezte, mondtam, h külön költözünk, csak lassan halad a dolog, mert párom sokat dolgozik. mindenki előtt magyarázkodtam, közben mosolyogtam, mintha ez tök normális lenne, hogy 4 hónapja nem tudunk ennyiben dűlőre jutni...és közben engem majd megevett ugyanezért az ideg... Erre csak annyit mondott, hogy végül is az nem baj, hogy tiszta lett a ház, legalább ki lett takarítva. De attól még mehetnénk hozzájuk is nem?

Hozzá kell tennem, anyósom nagyon belebetegedett ebbe az egészbe, nem bírja elfogadni, már a baba hírére is jöttek nála az álmatlanság, rosszullétek, hányás, hasmenés, 10 kilót alig 2 hónap alatt lefogyott, csont és bőr lett. Most már úgy látom, jobban van, eszik rendesen, színe is jobb, jobban alszik, bár még nem tökéletes. Az első bejelentést a költözésről teljes elutasítással kezelte, másodjára már azt mondta, mi tudjuk.

Én megértem, hogy nem akarja emiatt otthagyni az édesanyját, mielőtt belekezdtem a rendezkedésbe, vagy 100szor megkérdeztem páromtól, hogy akkor biztos akarja-e, mert ha nem, akkor nem fogom azt mondani, h hagyja magára a beteg anyját (bár sztem már nincs annyira rosszul, erős a gyanúm, h van egy kis rájátszás is már abban...)

Minden esetre, ha az elején mondja, akkor nem forgatok fel egy egész házat, akkor azt az egy szobát náluk rendbe rakom, és már rég ott élhetnénk. ezzel szemben végignézte, hogy én 2 héten át takarítok, készülődök, arról nem is beszélve, h teljesen beleélem magam az egészbe. Mellesleg mama elég nehezen fogadta, hogy néhány bútort áthelyezek, idős már és mindenre az volt a válasza, h neki mindegy, akk dobjam ki ha nekem nem kell, úgyh jó volt még 5 hónapos terhesen vele is veszekedni...

Végül mondtam neki, h jó, akk nem bánom, menjünk náluk, de akkor ott mindent ő készít elő, ő rakja rendbe a szobát, a mama házában meg mindent visszatesz az eredeti helyére, mert azt is mivel ő dolgozik állandóan, apával meg tesómmal csináltattam meg.

Engem már nem érdekel, hova megyünk, csak legyen már valami, az sem biztos, hogy pont a 40. hétre szülök meg, lehet hamarabb jön és még sehol nem tartunk, de az biztos, hogy még egy helyet én nem vagyok hajlandó előkészíteni, én már egy szalmaszálat nem akarok ebben az ügyben keresztbe tenni. Amit lehetett, én megtettem, kismilliószor rákérdeztem, nem kényszerítettem semmire, ezzel szemben szerintem ő teljesen hülyére vett/vesz. És még csak fel sem fogja, h ez nekem mennyire rosszul esik.