Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan győzhetném le önmagamat a kapcsolatban?
Párommal másfél éve vagyunk együtt. A kapcsolatunk elején minden rendben volt, soha nem zavart, ha elment egy-egy este a barátaival. Majd hamarosan összeköltöztünk, és onnantól kezdve megváltozott minden. Imádtam, hogy együtt lakunk, viszont minden egyes alkalommal amikor elment otthonról este (bulizni, beülni valahova barátokkal), görcsbe rándult a gyomrom. Eleinte elnyomtam magamban ezt az érzést, ugyanis a bizalom megvan mindkét részről. Soha nem attól féltem, hogy megcsal. Sőt, meg sem tudtam fogalmazni, mitől félek. Amikor már minden alkalommal végigsírtam az éjszakákat (nem jár el sokszor, havonta vagy kéthetente), és alig akartam elengedni, elgondolkodtam, hogy mitől lehet. 6 éves voltam, amikor apám se szó, se beszéd, fogta magát és elment otthonról boltba, de többet nem jött haza. Én csak azt láttam az egészből, hogy a biztos pont az életemből "eltűnt", és édesanyám folyton sír.
De eddig ez soha nem mutatkozott meg, teljes és boldog gyerekkorom volt, és úgy gondoltam, hogy ezt a dolgot is el tudtam engedni.
A párom viszont nagyon nehezen viselte, azt mondta megfojtom. És bár semmi más problémánk nem volt, ez egy kissé megrontotta a kapcsolatunkat.
Nagyon igyekszem változtatni és változni, de kíváncsi lennék a véleményetekre, hátha tudtok valami jó tanácsot adni, hogy legyőzzem magamban ezt a dolgot.
pszichológus
Nekem is segített és már csak 3 hang van a fejemben az eredeti 8-ból. Mondjuk elég szar szakemberhez kerültem, mert pont a jófejeket tüntette el...
Mivel írtad, ez az egészen a gyerekkorodban történt traumára vezethető vissza, én szerintem egy pszichológus csodákra lenne képes nálad.
(Egyáltalán nem szégyen és nem is gáz, ha az ember magától felkeres egy szakembert, akivel képes helyretenni magában a dolgait. Ez csak a gyepes, balkáni felfogás, hogy aki pszichológushoz jár, az már bolond. )
Úgy bírom mikor az emberek a saját félelmüket ráhúzzák egy régi eseményre, ennek semmi értelme, ez a könnyebb.
Apád elment, ez tahó dolog, de a barátod vissza is jön, nem beszélve arról, hogy ez összeköltözés előtt is így volt. Akkor nem féltél? A hozzáállásoddal van baj, változtass rajta, mert pont ezzel üldözöd el. Mondanám én is, hogy pszichológushoz menj ezzel a problémával, de az lassú folyamat és mire ő tud segíteni, a barátod elhagy. Inkább bízz meg a párodban.
Szerintem menj el egy kineziológushoz, biztos segíteni fog! :)
Amúgy hany evesek vagytok? Nekem kicsit sok lenne ha kethetente bulizni menne nelkulem:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!