Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A hagyjál békén megfelelő válasz arra hogy törődést kérek?
Összeköltöztünk párommal nemrégen, függővé tett magától, mert nem enged dolgozni, így nincs pénzem. Egy olyan helyen lakunk ahol nincsenek ismerőseim, barátaim. Nem tudok beszélgetni sem. Max ha lemegyek az utcára és megkérdezem valakitől h mennyi az idő. Elszigetelve élem napjaim, és ezt ő nem látja át. Kötetlen a munkaideje, így nem kell korán kelni, hogy reggel eltűnjön. Mégis az első,az hogy felkel, kimászik az ágyból facézni, egy órát ott ül. majd hirtelen eszébe jut az, hogy akkor elindul dolgozni. van hogy csak 8 óra, van hogy 10. Egyáltalán nem megterhelő munkát végez, mégis úgy jön haza hogy meg akar nézni egy filmet. Én megcsinálom neki a kaját, megeszi közben csak a film van. aztán még egy film és alvás. A szex az ami kimozdítja onnan. De az, hogy milyen napom volt azt nem kérdezi meg. Borzasztóan érzem magam amiatt, hogyha azt kérem, hogy simagosson vagy fogja meg a kezem, akkor ő inkább összeveszik velem, és a vége az hogy hagyjam már filmet nézni. Nem egyszer kétszer hanem minden nap erről szól!
Állítólag szeret, de akkor miért bántás az ha azt kérem, hogy törődjön velem? Minden nap ez van! Nem úgy működik egy normális kapcsolatban, hogy vágyunk a másikra?
Nemcsak felmosórongynak használjuk? ÉS szerinte ez az együttélés, nem az egymás mellett élés! ÉS nem női hiszti, valóban ő jogosnak tartja azt hogy neki jár a film, meg a kaja, meg a szex, nekem meg semmi azon kívül.
Köszönöm a válaszokat! Diplomám sajnos nincs, de nyitott vagyok rá, ahhoz idő kell és pénz! Jelenleg járok suliba,ami még egy évig tart (ami szintén fizetős), és emiatt elutasítottak az összes helyről, mert szombaton is dolgozni kell! Tehát nyitott vagyok a dologra! Csak a munkaadók nem tolerálják ezt, és igen az aljamunkák között próbálok keresgélni és nem érzem azt hogy bármiféle előnyöm lenne vele. Dolgozni akarok nem csak sír a szám, de hosszútávon kell gondolkoznom.
Menekülnék amig lehet de nincs hova mennem. Felégetett mögöttem mindent, függővé tett, hogy költözzek oda megoldjuk a munkahely problémát is, nem telt el két hónap, azt mondja, hogy mehet ahova akarok, amikor tisztában van vele, hogy az az utca! tesz kijelentéseket, hogy ő akar gyereket, aztán meg ki akar rakni! Ha tudnék már kiléptem volna ebből a dologból!
Köszönöm a tippet! a következő kapcsolatomnál megfogadom az tuti, mert nála próbáltam, nem működött. A szép ruhák, a főzés. Nem ismeri a hála fogalmát! De ez nemcsak rám igaz! neki minden jár, azon az alapon mert a világon van! Nem túlzok, nem női rinya! Ha bárkitől kap valamit, tárgyat szivességet, és utána beszélünk róla akkor az ő véleménye , hogy ő ezt megérdemli, nem tud semmit megköszönni! Ilyen van? Én nem értem!
Pl 40es kor felett elvárni azt hogy a beteg szülők segítsenek az kezd abszurd kategória lenni számomra.
És a kérdés, hogy mit kell tennem érte( ami elvileg természetes lenne és csernus szavaival élve a szeretetk.urva határát súrolja), már megvolt, olyan mint a politikusok, beszél a levegőbe, hogy neki is vannak elvásárai. megkérdeztem h mi az. Az volt a válasz, hogy nem akar vele traktálni mert nem vagyok olyan.
És ezek más kapcsolatban ennyire működhetnek, hogy ha valami rossz akkor feldobni főzéssel meg extra szexi ruhákkal? Az eddigi kapcsolataimban ilyen érzelmi sivárságot még nem tapasztaltam.
Borzasztó és roppan rémítő, hogy hagytad magad ilyen helyzetbe hozni, nem is értem.
Miért nem tudsz sehová menni, költözni? Nem hiszem el, hogy nem lehet kitalálni semmiféle alternatívát.
Egyértelmű, hogy ebből a kapcsolatból ki kell lépned. Aztán meg meg kell tanulnod, hogy a jövőben hogy kerüld el ezt.
ez a kapcsolat nyilvánvalóan nem működik jól. egyértelmű, hogy ő élvezi a fölérendelt helyzetét és nem érdeke támogatni, segíteni téged, mert pont ezzel tart függőségben. viszont ez így nem maradhat, mert ő kihasznál vele, neked meg rossz. két dolgot tehetsz vele. vagy kitalálod, hogyan tudod megjavítani és elérni, hogy ő törődjön veled, többet szeretetet és figyelmet kapj, vagy kiszállsz a kapcsolatból.
ha úgy döntesz, hogy helyrehozod a kapcsolatotokat, akkor kezdj el párkapcsolati, pszichológiai könyveket olvasni, tanuld meg a kommunikációs és pedagógiai praktikákat, amikkel el tudod érni, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy szeretnéd. a direkt konfrontáció és az igényeid kimondása egy csomó helyzetben nem megoldás. próbáld meg, hogy nem vitatkozol vele a problémákon, viszont elkezded jutalmazni a jó dolgokért. ha kedves és törődik veled, akkor finom kaját kap, kedves vagy, megdícséred érte.
ha meg inkább feladnád a kapcsolatot, akkor kénytelen vagy otthagyni őt a fenébe és elköltözni. igen, ebben az esetben kell egy munka. minél hamarabb, minél jobb. lehetőleg minél távolabb tőle. lehet, hogy vacak lesz, de kezdésnek egy nagyon vacak szállással és egy vacakul fizető munkahellyel is át lehet vészelni, aztán később továbbléphetsz.
persze megpróbálhatod előbb helyrehozni a dolgokat és csak aztán váltani...
Hát, mi számít olyan nagyon aljamunkának? Diploma nélkül boltokban, éttermekben találhatsz állást, esetleg irodai munkát is. Ami ha nem is hatalmas karrier, valami fizetést ad, ami kiindulási alapnak jó. Ha többet szeretnél, elkezdhetsz valami levelezős tanfolyamot, hogy legyen valami szakmád, és akkor máris jobb lehetőségek tárulnak fel előtted. De valahol el kell kezdeni.
Én egy ilyen kapcsolatba be sem léptem volna, de szerintem nem is érdemes neked sem maradnod, nem leszel így boldog, és teljesen ki vagy szolgáltatva. Szóval keress valami munkát, nem baj, ha a párod szerint aljamunka, ha ad valami fizetést, akkor kezdetnek jó lesz, és ha lesz saját pénzed, mindjárt nem vagy úgy kiszolgáltatva, ha valami nem tetszik, akkor le tudsz lépni.
Én egyetem mellett gyorsétteremben dolgozok, ez is gondolom az aljamunka kategóriába tartozik, de azért nem olyan elviselhetetlen. Aztán majd ha meglesz a diplomám, akkor keresek más munkát, de addig ez is jobb a semminél.
Nagyon sokáig együtt voltunk ahhoz, hogy el tudjam kèpzelni, hogy ez mehet máshogy is. Nem ő az első de akkor is. Már elfelejtettem, milyen èrzès az ha az embert nem csalják meg.
Mint viccben:
Felesèg idő előtt èr haza a vártnál, ès a fèrjèt a szeretőjèvel találja. Erre a fèrj kifakad:
-most nekem hiszel vagy a szemednek????
Ami igazából vicces de ìgy utólag annyira nem. Nem tudom elkèpzelni azt hogy van olyan pasi aki nem szokott fèlrelèpni. Ez komoly baj!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!