Mit tehetnék, jó ötlet lenne összeköltözni?

A problémám ott kezdődik, hogy nagyszüleimmel élek (szüleim nem élnek). Az utóbbi időben a mamám kezd egyre elviselhetetlenül viselkedni. Bármit próbálok neki segíteni a házimunkában, folyton belém köt, semmi nem jó neki, ahogy csinálni szeretném, majd utána hallgathatom, hogy mert én semmit nem segítek. Mindig szépen és kedvesen beszélek vele, de a napi idegeskedése (mindketten betegek) valahogy mindig rajtam csattan, holott nem azért mondom, hogy sajnáltassam magam, de szüleim halála miatt idegileg és lelkileg sajnos én is hadilábon állok. Nem vagyok idegbeteg, de érzem, hogy odavagyok. Próbálok erős lenni, de nem bírom, ha ilyen szinten piszkálnak, mint a mamám.

Nagyon csúnyán kitud provokálni és lejáratni mások előtt, folyton csak a negatív energia az, amit áraszt felém, mindenben a rosszat látja.... Már nem egyszer volt, hogy sírva aludtam el miatta, annyira nem bírom már. Minden rajtam csattan, ha nem szólalok meg az a baj, ha megszólalok akkor az.

Itt jön képbe a párom. Közel 10 hónapja vagyunk együtt. Nagyon szeretjük egymást, ő az, aki erőt ad nekem. Amikor csak tehetem nála vagyok, akár több napra, hétre is, hogy ne kelljen itthon lennem. Úgy jövök már haza, hogy félek, éppen most min fog kiborulni a bili, éppen ma mi a probléma és miért fogja lekiabálni a fejem a mamám vagy akar nekem jönni és megütni, mert elmerészeltem menni a páromhoz pár napra és nem voltam itthon...

Ő kitart mellettem és azt szeretné, ha hozzá költöznék. Albérletre, külön lakásra lenne elegendő pénzem, de azt a tanulásra szeretném most szánni, azért tettem félre. Mellette dolgozni szeretnék, és az abból megkeresett pénzt raknám félre külön lakásra. De addig viszont tudom, hogy nem fogom bírni, évekig.

Már nem szeretek itthon lenni, mindig attól félek megint min fog kiakadni és meddig csinálja... Mindenért engem hibáztat, holott én egy rossz szót nem szólok hozzá, tisztelettudónak érzem magam.

Szívem szerint megpróbálnék összeköltözni a párommal, de félek, még korai. Nem akarnám, hogy a kapcsolat rovására menjen, hogy esetleg iylen hamar összeköltözünk. Mikor több napig együtt vagyunk semmi probléma nincs, és beszéltünk már erről, megtudnánk oldani, nekem pedig minél jobb lenne egy nyugodt környezetben élni, mint egy ilyen idegeskedősbe, ahol egy perc nyugtom nincs...

Nemtudom miért csinálja ezt, és miért pont velem, de már nagyon sok. Nem egyszer éreztem már miatta azt, hogy értelme sincs annak, hogy én is élek, de ilyenkor eszembe jut a párom, és próbálok kitartó lenni. Viszont mikor ismét rákezd és ne adj Isten meg is üt/hozzámvág valamit...Minden kezdődik előröl, ismét a padlón vagyok...

Mit tehetnék? Próbáljam meg közösen a párommal a nyugodt élet reményének érdekében? Félek, hogy még korai... Nem akarom, hogy gond legyen belőle, hiába állítja az ellenkezőjét és hiába tenném meg... De mit tehetnék? Úgy érzem már nem bírom itt sokáig...