Nők, lányok, akik nem nagyon kellenek senkinek! Ha mégis összejön egy komoly kapcsolat valakivel, akkor hajlandóak vagytok sok mindent elnézni a másiknak?

Nem!

Ez nem olyan, hogyha nincs ló, akkor a szamár is megteszi, csak azért, hogy legyen valaki. Ilyen alapon örömmel maradok egyedül.

"a férfi dolgozik, de otthon gyakorlatilag nem csinál semmit, és ha nem mennek sehova, alig tisztálkodik, vagy mondjuk rendszeresen hajnalban, részegen megy haza,"

Mondjuk még egyetemisták voltunk, de amikor én voltam együtt az exemmel, én több mindent megcsináltam otthon, mint ő. Sokszor én takarítottam, mert egy trehány disznó volt: a tányérjait sem volt képes kivinni a szobából; aztán legalább heti egy-két alkalommal az ment, hogy én otthon ültem amíg ő éppen valakivel kefélgetett és hót részegen jött haza, állandóan.

Mondjuk ott én voltam az, aki sok mindent elnéztem neki. Tudtam, hogy ha vége, akkor évekig egyedül leszek és igazam is lett. Bár itt én vagyok a férfi.

Nem! Voltam ilyen, mert szerelmes voltam és a fél karomat odaadtam volna a kapcsolatunkért, amíg ő a kisujját sem. Mindent megtettem, erőmön felül alkalmazkodtam, hiába. 2,5 év után kiszálltam ebből a kapcsolatból. A lelkem egy darabját benne hagytam és egy érzéketlen tuskó lettem, aki olyan kritérium rendszert állított fel, aminek nagyon nehéz eleget tenni és ezáltal közel kerülni hozzám. Én többé nem leszek a behódoló fél és behódoltató sem akarok lenni. Nem próbálkozom és nem adok esélyt már olyanoknak, akikről érzem, hogy nem lesz hosszútávú a dolog.

Átváltozott a gondolkozásom és mostmár inkább egyedül élem le az életemet és halok meg, minthogy újra belekerüljek egy olyan kapcsolatba, ahol minden héten bőgök valamiért, mert a párom fájdalmat okozott.

26 éves nő vagyok. Az, hogy nem kellenék senkinek, az túlzás, de az igaz, hogy ritka peches vagyok ezen a téren, szóval úgy érzem én is válaszolhatok a kérdésre :)

Szerintem ez is megoszlik. Biztos van olyan, aki próbál abból gazdálkodni ami jutott. De olyan is, akit esetleg nem zavar, vagy olyan beállítottságú, hogy még élvezi is a házimunkát.

Én 22 éves koromtól voltam egyedül 25 éves koromig. De ebben a 3 évben még egy randim sem volt. Aztán jött valaki, aki nem tetszett különösebben, de törődött velem. Reméltem, hogy hamarosan megszeretem én is. Mert egyébként remek ember, de valahogy nem jött az a plusz szikra. Akkor próbáltam én is elfogadni azt, hogy nekem ez jutott és meg kell tanulnom őt elfogadni.

Kb 8 hónapig bírtam, aztán rájöttem, hogy ez vele szemben sem fair és velem sem. Akkor inkább legyek egyedül...

Persze vannak napok mikor nagyon nehéz egyedül, de senki ne akarjon önmagának hazudni, mert abból jó nem sülhet ki.

Nem vagyok csúnya, de visszahúzódó, nehezen ismerkedek, kamaszként nem igazán randiztam soha. Ez még belefér a "nem kellek" kategóriába? :D

Házirabszolga nem lennék senki mellett. Ezen mondjuk csatározunk a párommal, mert ő otthon ahhoz szokott, hogy anyukája a "ház ura", mindig is háztartásbeli volt. Otthon ezt látta, neki ez a természetes, én meg munka mellett nem vállalom ezt. :P De ez a része alakítható (remélem).

Kérdésre visszatérve, nem alázkodom meg sem előtte, sem más előtt, ha valaha úgy alakulna. Nem vagyok sem cseléd, sem lábtörlő.

Viszont tény, hogy rengeteg kompromisszumot kötök, tán többet, mint azok a nők, akiknek minden ujjukra jut egy férfi. De nem azért, mert "úristen nem akarok egyedül lenni", hanem mert tudom, hogy bár tökéletlen a párom, de szeret, és a sok kis csatározás igazából lényegtelen emellett. Saját maga miatt becsülöm meg, és nem azért, mert "végre egy férfi". :)

25N