Együtt élő fiatal párok, ti szoktatok egymás pénzéből vásárolgatni?

Ha ez mindkettőtöknek megfelel, akkor oké.

(Én nem élnék úgy együtt valakivel, hogy nekem nincs pénzem, ő tartson el és még vásárolgatni is adjon.)

Én egy évig éltem együtt egy férfivel. Akkor még egyetemre jártam, ő dolgozott, jól keresett. Nekem minimális bevételem volt és a szüleim is támogattak. Nagyon zavart, ha az ő pénzét kellett költenem. Egyszer egy barátom felhívta a figyelmemet arra, hogy ez a férfi a vőlegényem. A férjem lesz. Nincs enyém-tied. Ez nem jó hozzáállás. És azt kell mondanom, hogy igaza volt. Azóta szakítottam a vőlegényemmel (összesen majdnem 5 évig voltunk együtt), nem a pénz miatt, egyszerűen kifulladt a dolog. Képtelenek voltunk "mi"-vé válni. Én voltam meg ő, enyém volt meg tiéd. Megalázónak éreztem, ha kérnem kell tőle. És azóta az a véleményem, hogy akitől megalázónak érzem azt, hogy kérjek tőle, az valójában nem a párom, csak élünk egymás mellett, mert nincs jobb.

De ezt úgy képzeljétek el, hogy otthon mindig volt kp, és, ha költöttem is belőle, utána kértem a szüleimtől, vagy ha lett pénzem munkából, visszapótoltam. Volt társkártyám a hitelkártyájához, de egyszer használtam, amikor aktiváltam. Amíg együtt éltem az exemmel nem vettem magamnak ruhát, nem voltam manikűrösnél, és fodrászhoz is egyszer mentem el, mert úgy éreztem, hogy nem költhetek magamra az ő pénzéből. De az én pénzemből meg bevásároltam kaját, tisztítószert, gyakorlatilag nem volt semmi megtakarításom, amikor szétmentünk, mert én fizettem az ilyen "apróságokat", meg a rezsi egy részét, az ő fizetésének a nagyját meg félretettük az esküvőre. Amit amikor szétmentünk, meg is tartott. Én ezért nem reklamáltam, több barátom szerint viszont gáz.

Az, hogy együtt éltek közös döntés. Közösen finanszírozzátok. Most neked nincs pénzed, pár év múlva lehet, hogy a párodnak nem lesz átmenetileg (megszűnik a munkahelye, akármi). Szerintem az lenne a normális, ha az ésszerűség határán belül használnád az ő pénzét - lelkiismeret-furdalás nélkül. 27N

Nálunk is kb ez a felállás, suliba járok, van egy semmire sem elég ösztöndíjam, és leginkább a szüleim támogatnak anyagilag. A párom jól keres, nem okoz különösebben gondot a dolog, de amit a szüleim adnak, az bőven elég kajára, háztartásbeli dolgokra, stb. A "stb" alatt meg azt értem, hogy ugyan alapvetően a kaja, háztartási cuccok az én költségem, azért általában együtt megyünk vásárolni, és nem problémázunk azon, hogy most kinek a kártyájáról vagy pénztárcájából megy el éppen a pénz. Volt már, hogy a párom fizette ki az én cipőm, de olyan is volt, hogy én fizettem a garázsbérlést- pontosan ugyanannyi közöm van nekem az autójához, mint neki az én cipőmhöz. De mégis, akinél abban a pillanatban, amikor kell, akkor van pénz, az fizet általában. Szóval mondhatjuk, hogy szoktunk egymás pénzéből vásárolgatni, de nem ez a jellemző. Amit ő fizet, az legtöbb esetben közös dolog (pl éppen ő fizeti a kaját a tescoban), vagy azért idővel valami olyasmit fizetek én helyette, amit amúgy neki "kellene", de mivel korábban (vagy előre megbeszélve) már fizetett nekem dolgokat, így visszafizetem neki.

Na, egy ilyen gyönyörűséges és szóismétlésekkel teli szöveget se írtam még le soha, de remélem azért érthető :D

Mikor összeköltöztünk első dolgunk volt a közös számla. Nagyobb összeg nagyobb kedvezmény a banknál. Két fizetésnél jobb hitelfeltételek stb. Mondjon valaki komoly okot a külön kasszára?

Ha meg valamilyen bizalmatlansági kérdés van a dologban akkor ezt a kapcsolatot le lehet húzni a klotyón.

Mellesleg kb kétszer akkora a fizun mint az övé.

attól, hogy van a "MI" pénzünk, még kell lennie "ENYÉM"-nek meg "TIÉD"-nek is.

Nem azért, mert nincs bizalom. Pont azért mert mindent ellep a lila köd, aztán ha egyszer a másik lelép, vagy elviszi a rendőrség, akkor a másik rá..szott

Donald Trump is ír a saját vagyonunk védelméről. Muszáj. Egy pénz alapú világban muszáj hogy legyen saját vagyonunk.

Én betegség miatt határozatlan ideig munkaképtelen vagyok. Kilenc hónapja élek együtt a párommal, ő szerencsére elég jól keres. Én kapok egy minimális összegű segélyt havonta, az arra elég, hogy finanszírozzam belőle a magam kis dolgait. (bérlet, telefonszámla, kezelések, gyógyszerek) A lakbér és a kaja az ő pénzéből megy. De soha nem érezteti velem, tehát nem támad ezzel, sőt. Én is sokáig feszengtem, kényelmetlennek éreztem és szégyelltem magam, amiért tőle kérek pénzt kajára, de ő nem győzte hangsúlyozni, hogy emiatt ne érezzem magam rosszul. Most már nyugodtabban kérek tőle. Tehát az ő pénzéből leginkább csak kaját veszek, de azt se feltétlenül csak magamnak, hiszen a főznivaló az ő érdeke is. Vesz nekem ruhát is, ha kell, de arra szerencsére nagyon ritkán van szükség, nem vagyok az a fajta, aki minden boltban kinéz magának 10 ruhadarabot, inkább csak farmernadrágra van szükség egyszer-kétszer.

26/N