Elsősorban nőktől kérdezném, de férfiak véleményére is kíváncsi vagyok, mit választanál?

Adott két férfi, az egyikkel együtt éltél 12 évig. Az ízlésetek, a világnézetetek és a felfogásotok szinte 100%-ban egyezett, családot akart veled alapítani, rád tervezte az egész életét. De nem tudtál szemet hunyni az őrült és indokolatlan féltékenysége, valamint a mértéktelen agressziója miatt, a "sehova nem engedlek egyedül" felfogása miatt és kiléptél a kapcsolatból. Aztán megismertél egy másikat, aki három együtt töltött évetek alatt még egyszer sem emelt kezet rád, sőt, még csak a hangos szóváltás sem fordul elő fél évnél sűrűbben. Nagyon jól érzed magad vele, semmiben sem korlátoz, sőt, motivál, hogy elérd az életben a céljaidat. De a megszokott életét képtelen még kis részben is feladni és ha felhozod az összeköltözés-fordítsuk komolyabbra a kapcsolatot témát, akkor láthatóan begörcsöl és bár azt mondja, hogy később térjünk vissza rá, szépen elcsendesedik a téma, ergo elodázza, hogy ne kelljen beszélni róla. Időnként megjegyzi, hogy "ha majd lesz gyerekünk", de úgy tűnik, lépni semmit nem képes ennek irányába. Rengeteg idejét tölti a barátokkal, de felhívod a figyelmét, hogy semmi gond, ezt akkor is be tudja iktatni, ha összeköltöztök, nem akarod őt korlátozni, ugyanúgy megkapja a szabadságot, csak legalább aludjatok együtt minden nap. Ő még így is hezitál, mondván, hogy "Minden haveromnak meghülyült a nője összeköltözés után!" Hozzá kell tenni, még sosem lakott együtt senkivel, sőt, előttem még komoly kapcsolata sem volt.

Az elsőhöz semmilyen keretek között nem mennék vissza (pedig öt évvel ezelőtti szakításunk óta számtalan alkalommal próbált visszaszerezni). Csupán a véleményetekre vagyok kíváncsi, mennyire elfogadható, hogy valaki ennyire ragaszkodjon az önállóságához és a saját életéhez, fel lehet-e egyáltalán építeni erre egy "komoly" kapcsolatot? Van-e értelme?

Nem azt várom, hogy helyettem döntsétek el az életemet, az érdekelne, hogy ti ilyen helyzetben mit tennétek?