Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek mit tegyek?
Egy bérelt ingatlant persze, hogy felesben fizetnek, mert az egy szolgáltatás, amit mind a ketten igénybe vesznek, akár életük végéig, mert a bérlemény ilyen formában nem fog gazdát cserélni soha.
Egy hiteltörlesztés alatt álló ingatlan, viszont nem örökre szól. Ott a végén a törlesztő fél 1/1 meg fogja kapni a tulajdonjogot. Tehát ha elvárja a párjától, hogy fizessen bele az ő általa kötött törlesztőbe, akkor annak arányában lesz szíves a végén a tulajdonjogon is osztozni.
Szerintem ha ketten együtt laknak és az egyiké a lakás, akkor a beköltöző félnek bőven elég a rezsi és az amortizáció rá eső részét fizetni, hiszen ezzel a tulajdonos is jól jár. A rezsi ára alig fog emelkedni, ahhoz képest, mint amikor még egyedül élt, és még feleznek is, ha meg elromlik valami vagy cserélni kell valamit, akkor azt is megoldhatják felesben, nem neki kell állnia a költségeket egyedül. Mindkét félnek olcsóbb lesz így a lakhatás, és szakítás esetén a beköltöző fél ugyanúgy nem lesz tulaj, ahogy az elején sem volt az.
Mióta visszajöttetek, lakbért kér tőled. Ennyi. OK? Elfogadod? Ennyi a kérdés.
Az ő dolga, hogy hova teszi. Továbbra sincs semmi közöd a lakásához.
Köszönöm a normális válaszokat.
11-es igen, pontosan ez az, hogy akkor arányosan nekem is kellene részesülnöm a végén, mert így a törlesztőjébe fizetek, ami nekem netto olyan, mintha kidobnám az ablakon…
12-es semmi szükség ilyen hangnemre. A lakáshoz nincs közöm, de a törlesztőjét fizessem?! Akkor hogy is van ez?
"felvetődött hogy én is fizessek bele egy részt lakbérként, amiért itt élek. Ez persze teljesen korrekt"
Akkor fizess neki lakbért, vagy költözz külön.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!